ilyenek vagyunk
 
Címplap Jellemek Embertípusok Csillagjegyek Horoszkóp

A Bika csillagjegy - Jel és szimbólum

április 21 és május 20 között a Nap a csillagjegyek második, a Bika jegyén halad keresztül. Ez a tavasz második szakasza - az első a Koshoz, az utolsó szakasza pedig az Ikrek jegyéhez tartozik. Ez a szépséges május, a zöldellő természet, a virágos mezők időszaka, ekkor jelennek meg az első gyümölcsök, a cseresznye, a szamóca, a málna. A friss növényzet, a bódító illat egy napsugaras világ képét tárja elénk, mikor a föld termékenysége konkrét értékekben, gazdag formákban fejeződik ki.
A Bika csillagzat egyezményes jele egy kör, amelyen egy félkör nyugszik. Asztrológiailag értelmezve, a kör, vagyis a Nap által ábrázolt szellemi princípium felett az érzelmi, a lelki princípium áll, amelyet a nyitott félkör, vagyis a Hold ábrázol.

A jel a bika szarvait is jelenti, mely a nemzőerő és a termékenység szimbóluma.
A Bika uralkodó bolygója a Vénusz. A jelkép a Vénusz ösztönös, érző oldalát ábrázolja. Ez a Bika-Vénusz jellemzője, nem úgy a Mérleg-Vénusz esetében, ahol a jegyre inkább a szellemi elem a jellemző.

A körön nyugvó félkört egy nyitott, felfogó, befogadó edényként is értelmezhetjük, mely a Bika inkább passzív, befogadó, nőies megnyilvánulása esetén nyilvánul meg.
épp ezért, ha nem Bikát, hanem Tehenet mondunk, tisztábban látunk, hisz a régi ábrázolásokon gyakran láthatunk tehenet, bika helyett. Például, ízisz, az egyiptomi Világanya, tehén fejű ábrázolás. Hathort, az egyiptomi égi istennőt, a mindenek istenanyját, egyéb forma közt, Tehénként is ábrázolják. A germán Edda égi Tehene, Audhumla, az istenek anyja, egy bika szarvakkal ábrázolt tehén. A régi népeknél az élő Földanya szimbóluma, a tehén, a tejet adó anyaállat, mely mindent táplál és mindennek gondját viseli.

Vagyis, a Bika jegy a termőföldet, a jóságos anyát szimbolizálja. Azt a biztonságérzetet amelyet a föld termékenysége nyújt, a meggyökerezettség tudatát kelti bennünk. Mindenként női jegy, mégis - a szakértők szerint véletlenül - a Bika nevet kapta.

De épp az, hogy a hímnemű állatot választották megnevezésül, arra utal, hogy a jegy passzív, befogadó oldalát nem szabad túlértékelnünk. A Bikában van valami célirányosan határozott, éppenséggel merev állhatatosság, szívós kitartás és az átlagosnál nagyobb hatalomvágy.
S mi több, a Bika mindig is a nemzőerőt szimbolizálta.

Horoszkóp

[ Copyright © 2007 - 2014 - Jellemarjzok.com Adatvédelmi irányelvek | Tartalom ]