Az Oroszlán mitológiája
Az Oroszlán csillagjegyet a Nap uralja, ezért következzék előbb néhány, a Naphoz fűződő mítosz.
Egyiptomi napisten-mítoszok
Az ókori népek istenek formájában tisztelték a Napot. Egyiptomban Ra (Nap) testesítette meg Napistent. Róla azt tartja a mítosz, hogy minden reggel gyermekként jön a világra, dél táján felnő és este öregemberré lesz, aki az éj folyamán meghal. éjszakai neve is kifejezi ezt, Auf-Ra, ami a szakértők szerint hullát jelent.
A 12 órán át tartó éjszakai útján az isten bárkában utazza be a Föld alsó felél, mely láthatatlan, nappal pedig az égen hajózik a „millió éves bárká”-ban.
Heliopóliszban egy Atun nevű ősi istent tiszteltek. Papjai azt állították, hogy Atun neve, „A tökéletes”, utalás az eredetére: az isten Nun vizeiből teremtette önmagát, úgy, hogy a nevét szándékosan megnevezte és a szót kimondta. Nun a káosz avagy az őskezdet vizei, mely minden létet magába foglal.
Másik istenség a sólyomfejű Hórusz, mely eredetileg az ég istene volt s a Nap meg a Hold voltak a szemei. Később, mivel jelkép formájában győzelmet hozott bizonyos, a Nílus völgyébe behatoló ellenséges törzsnek, hadistenné lett.
Hórusznak ettől kezdve akkora jelentőséget tulajdonítottak, mely méltán keltette a hitet, hogy a fáraók az ő földi megtestesülései, így azok átvették a nevét. De mert Ra követői is voltak, Hóruszt a Nappal azonosították.
Görög napisten-mítoszok
A görög mitológiában a Héliosz és Szeléné néven ismert Nap és Hold nem játszott nagyobb szerepet, hiszen a régi görögök barbár szokásnak tartották az égitestek kultuszát.
Ennek ellenére Rodosz-szigeten és a Peloponniszosz-félszigeten templomot emeltek Héliosznak, a Nap istenének. Mégpedig azért, mert a görög hiedelemben Héliosz és Szeléné kölcsönadták arany és ezüst sugaraikat más istenségeknek. így például Zeusz és Héra, Apollón és Artemisz isteneknek, akik legalább annyira emberiek voltak mint égiek.
De bármennyire tűntek nap- vagy holdszerűnek, ezek az istenségek felette álltak az égitesteknek, melyek olyan képi nyelven közölték az emberekkel az élet titkait, ahogy maga a Nap, a Hold vagy más csillagok sosem lettek volna képesek.
Héliosz
Héliosz alakja bensőségesebben fonódott össze az emberi léttel mint a mitológián kívül álló Nap, az égitest. Már csak azért is, mert a görögök a Nap istenét emberi mértékkel mérték és ember módjára képzelték el. E szerint Héliosz „fáradhatatlan” volt. Kocsihajtó, aki eleinte egy bikafogatot hajtott s csak később alakult ki a kép, hogy „tűzfúvó paripák” vonta szekeret hajt fáradhatatlanul.
Látszólag Héliosz, „a napsugarak nemző atyja”-ként fonódott össze az ember életével, mélyebb összefüggésben pedig az ember szeme világának a forrása volt, mintha az emberi szem közvetlenül a Naptól, a „fáradhatatlan szemtől” származott volna.
Hélia
A görög nyelv lehetségessé teszi, hogy a „Nap” jelentésű szót női névként is alkalmazza. így szerepelhetett például Hélia, Pindarosz egyik Apollón tiszteletére énekelt dalában: „Te, napsugár, a szemek sokatlátó anyja”. Hélia a Napisten egyik leánya, Phaetón testvérének a neve. A Héliosz családban ugyanis sok isteni leány és asszony volt.
Héliosz mindennapi útja
Magát Hélioszt elsősorban atyaként tisztelték a régi görögök. Az emberi tettek mindent látó és halló tanújaként, mintegy az ember felett lebegő lelkiismeretként, őrá hivatkoztak az igazság tanúsítására. Hélioszról már Homérosz is elmondja, hogy „mindent lát és hall”, aki ismer minden jó és minden rossz cselekedetet. Héliosz volt az, aki felfedezte árész és Aphrodité szerelmi viszonyát és mondta el azt az istennő férjének, Héphaisztosznak.
Ugyanakkor Héliosz a nemző atya is, akiből szünet nélkül fakadnak az emberek életének a napjai. Pontosabban, minden reggel megajándékoz mindenkit élete egy napjával, hacsak nem akarja valaki bizonyos napját avagy az illető összes hátralevő napját visszatartani, miként Odüsszeusz hazatérése napját hátráltatta igen sokáig, a társaiét pedig örökre.
Fontos, hogy Héliosz nemző és tudó isten a görög mitológiában, nem pedig holmi vakon továbbplántáló erő. Mikor esténként „lemegy” már a legrégibb időktől fogva azt jelentette, hogy Héliosz uralkodik a Föld másik felének a lakói felett is, mindegy, hogy azok élők, avagy holtak. A szent sötét éjszaka mélyén akár anyjával, a felségével, a gyermekeivel is találkozhat. Ezért a görög felfogásban a kifejezés, hogy „Héliosz uralkodik” ritkán jelenti a delet, rendszerint a naplementét jelölik vele.
A mítosz szerint a Napisten lemenetele órájában egy nagy serlegbe száll, abba, amit kölcsönadott Héraklésznek, hogy abban az Okeanosz - a földet körülfolyó nagy víz - nyugati szigeteire utazzék és onnan elhozza Gérüónész - Khrüszaór és Kallirhoé fia - a háromtestű óriás marháit.
Ez a serleg egy kényelmes, üstforma fekhely, amit Héphaisztosz drága aranyból remekelt. Ellátta szárnyakkal is s így szédítő gyorsasággal szállítja az alvó istent a Heszperiszek, vagyis a Föld nyugati szélén élő négy nimfa kertjéből, ahol az aranyalmák teremnek, az aithiopszok országába, ahol készen áll szolgálatára a gyors kocsi a paripákkal, amikor a korán született éósz, a hajnalistennő közeledik.
Héliosz keleti felkelését több módon is megőrizte a mítosz. A különböző leírásokban és ábrázolásokon legtöbbször sugárkoronát viselő ifjúként ábrázolják Hélioszt, a paripái szárnyasak, a kocsija előtt fiúk ugranak a mélybe, vagy épp készülnek leugrani - ők a csillagok. Héliosz testvérei, éósz és Szeléné, vagyis a hajnal és a hold istennői előtte haladnak. A Holdistennő, akit gyakran kocsin ábrázolnak, lemerül előtte, kocsijával együtt.
Héliosz családfája
Heliosz családfáját a titántörténetekből ismerjük, hisz egyedül ő volt az, aki Zeusz uralma alatt megtartotta a „titán” megjelölést. Anyja Theia, Hüperión felesége. A két titán gyermekei a Hajnal, éósz, a Nap, Héliosz, és a Hold, Szeléné.
De anyja több néven is szerepel a mitológiában s a hagyomány szerint az ő kedvéért van becsben az arany az embereknél. Talán azért is, mert neki, akárcsak Perszephónénak - ő Démétér és Zeusz lánya, Hádész felesége, az Alvilág királynéja -, arany ajándékok illették.
Theia, a „Nap” anyja nem „az isteni” jelzőt viselte, ami azt a tulajdonságot jelentette, hogy az isteneket istenekké tette, hanem Eurüphaesszának, vagyis „messzevilágító”-nak nevezték, díszítő jelzője pedig a „tehénszemű” volt.
A mitológiában ismertek olyan holdistennők, akiket bikákkal hoztak kapcsolatba, tehát Héliosz anyjában a Holdistennőt is felismerhetjük, ugyan úgy ahogy apjában, Hüperiónban magát a Napistent. Nevének jelentése „az odafenti”, a „felső”, vagyis a Nap, melyet Homérosz a Héliosz név mellett Hüperiónnak is nevez, de előfordul Hüperión Hélioszként is.
Hüperión Héliosz, úgy tűnik, hogy önmagát nemző istenség volt a görög mitológiában, a sok néven ismert Nagy Anya férje és fia egy személyben. Bár Héliosz feleségét másképp hívták mint az anyját, mindenképp alvilági aspektust képvisel. Perszephoné, az alvilági királynő neve egyes nyelvtudósok szerint a Perszész egyfajta ünnepélyesebb megnevezése.
A Napisten feleségének egy másik neve Neaira, az „új”, vagyis az újhold, a Hold legsötétebb fázisa. Ez a helyzet az, amikor a Holdistennő a Héliosz-sarjak anyjává lett. Az újhold éjszakája, amikor a Hold és a Nap látszólag találkozik.
Héliosz gyermekei
Héliosz és Neaira leányai Lampetié, „a megvilágosító” és Phaethón, „a fénylő”. Homérosz az Odüsszeiában elbeszéli, hogy ők őrizték Héliosz 350 marháját. Ha a holdhónapokat vesszük figyelembe ez nagyjából megfelel az év napjai számának. Héliosz, miután Odüsszeusz társai elfogyasztották a marháit, természetes, hogy azok ellenértékeként elvette tőlük a napokat, elsősorban a hazatérés napjait.
A harmadik testvért Aiglé, a „Fény” volt, pontosabban a holdfény vagy Phoibé, mely szintén holdistennő név. A történet később még Phoibé hét nővérét is felsorolja, akiket a Hüaszok hetes csillagképében véltek felismerni, köztük Héliát is, a női Napot.
A három Khariszt ugyancsak a Nap leányainak tartották. Héliosz leghíresebb lányai azonban Kirké, a Napisten és Perszé leánya, az Odüsszeia csábító varázslónője, aki vendégeit állattá szokta változtatni, Pasziphaé, a krétai Minósz felesége és Médeia, Aiétész leánya, Jaszón felesége, a varázslónő, aki a fennmaradt elbeszélésekben a Nap unokájaként szerepel.
A Jaszónról és az Argonautákról szóló mondában ez a borzalmas varázslónő feldarabolja az áldozatait, és sorra meggyilkolja a bátyját, az apósát s végül a saját gyermekeit is.
Médeia alakja, aki tulajdonképpen a hősmondába tartozik, a Holddal állt a legszorosabb összefüggésben.
Héliosz fiúgyermekei közül ketten váltak híressé. Aétészt, Médeia apját sötét vonások jellemzik. A hősmondában ő Kolkhisz, egy mesés keleti ország királya, ahonnan az argonauták az aranygyapjút elhozzák, de eredetileg alig különbözött Hádésztől, az Alvilág láthatatlan és láthatatlanná tevő királyától. Ez az arculat tulajdonképpen Héliosz ellentéte és ellenpólusa.
Másik fia Phoibosz, „a ragyogó”. Ez apja egyik jelzőjét viselte - Hélioszt Héliosz Phoibosznak is nevezték, ahogy az apját is nevezték Hüperión és Hüpérion Héliosznak.
Mint a Nap, tehát a fény istene, Héliosz a szemünk világa ura is, aki képes meggyógyítani a vakokat de ugyanakkor vaksággal sújtani is a bűnösöket.