Szeléné mítosza

A görög mitológiában Szeléné, Hüperión és Theia leánya volt a Hold istennője.  ám az égen látható Szeléné istennőhöz inkább a héróinák álltak közelebb, a hősmonda vadásznői és futóbajnoknői, a női üldözők és az üldözött szüzek, hisz az emberek hamar felismerték, hogy a Hold és a Nap gyorsan változó egymásutánjának ezek a képek felelnek meg.

Azokból a régi istentörténetekből viszont, melyekben a tehén alakú holdistennő a napbikával üli nászát, a késői ábrázolásokon csak Szeléné ökrösfogata maradt fenn, miután előbb már ábrázolták kétlovas kocsival is, ellentétben Héliosz négyesfogatával.

Más ábrázoláson Szeléné magányosan vágtat, hol ökör- vagy lóháton, hol öszvéren vagy szarvason. Homérosz szárnyas égi lénynek szólítja az iliászi himnuszban, de más mítoszban egy bakkecske, s egyszer még maga Pán - Hermész és egy nimfa fia, egy későbbi hagyomány szerint Pénelopé fia -, a kecskelábú, kecskeszarvú pásztoristen is fölkapta a hátára, aki báránybőr subában csábítja el őt.

A Szeléné néven kívül, mely összefügg a „világosság” szóval, az égen megjelenő istennőt Ménének is hívták. Ez a görög Mén szó nőnemű alakja, mely a holdat jelölte, de a hónapot is, és Kisázsiában egy Holdistent is neveztek így.

Apollodórosz Mitológiájában szó van Szeléné és Zeusz nászáról, melynek következtében a Holdistennő Pandiát szülte az ég urának. Vagyis, a szó jelentése szerint, az „egészen világító”-t vagy „egészen fényes”-t, mely a teliholdas éjszakák világosságára utal.

Ez a két történet a görög mitológiához tartozik, a későbbiek, Szeléné Héliosszal, vagyis a Holdistennő a Napistennel az égen látható alakjukban megült násza már későbbi mese, mely Euripidesznél fordul elő.

A csillagjegyekhez fűződő szimbólum Szelénét Héliosz testvéreként tartja számon, mely ugyanolyan testvéri lény volt mellette, mint Artémisz Apollón mellett. Nászuk teljesen láthatatlan, az alvilági szférákban maradt, ahol mindkettőjüknek még a nevük és a megjelenési formájuk is más, mint az égen.

A Holdistennő egyetlen híres szerelemtörténete kisázsiai eredetű, mely egy barlangban játszódik le: Apollonius írásában Szeléné, amikor a kisázsiai Latmosz hegygerinc mögött eltűnik, Endümiónt, a szép kedvesét látogatja meg, aki ott alszik egy barlangban. 

A szép ifjú az összes ábrázoláson pásztor vagy vadász alakjában látható, aki örökösen alszik. Eredetileg maga a Holdistennő ajándékozta meg ezzel az adománnyal, hogy mindig szépen és fiatalon találhasson rá a barlangban és álmában megcsókolhassa. Maga a név olyasvalakit jelöl, aki „belül van”, vagyis kedvese ölelésében, mintha közös lepelben, burokban lennének.

Egy későbbi forrás szerint Hüpnosz, az alvás szárnyas istene szeret bele Endümiónba, aki azt a képességet ajándékozza a fiúnak, hogy nyitott szemmel aludjék.

A görög mitológia szerint Endümión király volt éliszben, ott, ahol  az olümpiai játékokat tartották. Egyik verzió szerint e játékokat egy Ida hegyi Daktülosz alapította. Szelénével ötven leányt nemzett, vagyis épp annyit, ahány hónapot egy-egy olümpiai időszak foglal magába.

Az örök álom Zeusz ajándéka volt, miután Endümión maga választhatta meg, milyen halálnemet kíván, mivel félt az öregségtől, s ő inkább ezt az állapotot óhajtotta a halál helyett. Más forrás szerint ez büntetés volt számára, mert miután Zeusz az égbe emelte, megkívánta Hérát. Vagyis, a Holdsitennő nem csak Szeléné néven jelenik meg, hanem még az istenek királynőjének a méltósága is megillette.

Alapszemléletemnek megfelelően, én a homéroszi forrást kedvelem. Itt viszont fontos volt feljegyeznem több verziót, hogy kihangsúlyozzam Szeléné, a Hold megszemélyesítője változásait, a Holdistennő sokféleségét.

Szeléné nem látható, amikor Héliosszal egyesül, ami az asztrológus nyelvére úgy fordítható, hogy újhold idején a Nap, mint a tudatos cselekvés, az akarat, a célkitűzés, a Hold pedig mint a mindezt motiváló érzelmek, vágyak jelképe, épp úgy láthatatlan, miként az ember tettei mögött megbúvó hajtóerők is jobbára láthatatlanok.

Asztrológiai szempontból az újhold ideje akár a kezdés, az újrakezdés időpontjának vehető. Egy új ciklus kezdődik, mely a Nap és a Hold egyesülése révén a mag, a csíra gondolatát, a minden dolgok őskezdetének a képét sugallja.

Szeléné a termékenység és minden élő növekedésének az istennője, egyben a nők, az otthon, a család istennője, de ő az éjszaka, az alvás és a halál istennője is.

S hogy Szeléné egyetlen szó nélkül egyesült az alvó Endümiónnal, s ötven leánnyal ajándékozta meg, annak a teljes odaadásnak, a készségességnek és az engedelmes összetartozásnak a képét nyerjük, melyek a Hold-princípium jellemzői.

Ez kifejezi a természet spontán termékenységét, azt az ösztönös szaporodást, melyben a két nem, valamely belső ritmusnak engedelmeskedve, tudatosság, kölcsönösség nélkül, bármily szellemiség nélkül egyesül. Az alvó Endümión részéről csak a tisztán fizikai megtermékenyítés lehetséges, bármily tudatosság és kölcsönösség nélkül.

A mai modern nőideálnak viszont sokkal inkább a Hold egy másik aspektusa, Artemisz felel meg.