Orpheusz és Eurüdiké mítosza

Orpheusz szeretett felesége, Eurüdiké a folyópartján játszott társnőivel mikor egy mérges kígyó megmarta e ettől halálát lelte. Ettől kezdve Orpheusz lantja zengő hangjában keresett vigasztalást.

Bolyongásai során mindenütt csak Eurüdikéről énekelt, mígnem eljutott az alvilág torkának tátongó mélységeihez, ahonnan énekére sorra előjöttek a napvilágtól megfosztott emberek árnyékai, s Hádész, az alvilág félelmetes királya, akinek szíve képtelen volt meglágyulni az emberi könyörgésekre, a kedvéért kivételt tett: visszaengedte hozzá a feleségét.

De csak azzal a feltétellel tette, ha a szabadba vezető úton Orpheusz nem néz vissza. Már majdnem kiértek, mikor vágy annyira elvette Orpheusz eszét, hogy megállt s visszapillantott, megszegve így az Alvilág engesztelhetetlen urával kötött szerződést. Meggondolatlansága miatt elveszítette a hitvesét s örökre vigasztalanul, vakon bolyongott a messzi, havas tájakon.

A mítoszokból ismert hádészi tulajdonságok egy könyörtelen, visszavonhatatlan ítéletű hatalmasságot tárnak elénk, mely minden élő ellensége. Még a gyógyítás istenét, Aszklépioszt is arra kényszeríti, hogy az általa feltámasztott három hőst, akit a holtak birodalmából vitt el, szolgáltassa vissza neki, mert a törvény szerint minden ami halott őt illeti, s ha ez alól kivételt tesz, ellentmond a rendről és az elvekről alkotott elképzelésének.

Ezzel együtt Hádész - Plútó - a leggazdagabb isten, hisz ő a föld alatti világ, tehát az ásványkincsek ura is. Mindené amit a föld előhoz, amit a mélységében megteremt.

Hádész jelképe a bőségszaru, mindezen teremtő erőnek a szimbóluma.