Az apollói típus karaktere

Az apollói típus lángolón szenvedélyes. Mozgékony, szeszélyes, komplikált és rafinált, ironikus és távolságtartó, mégis mindig rendkívül udvarias, még akkor is, amikor szembe mondja az igazságot, mert nem tűri a durvaságot és a hazugságot. Meggyőződve arról, hogy másoknak ő inkább szükséges mint fordítva, elvárja, hogy csodálják. Büszke, bosszúálló, olykor erőszakos is.

Amennyire keresetlen és egyszerű a mindennapi életben, annyira pazar és fényűző az ünnepek és ceremóniák alkalmával. Kerüli a túlzásokat, de nem tűri a nélkülözést. Viszont szüksége van arra, hogy jó társaságban mozogjon és értékes dolgokkal vegye körül magát. Szüksége van a luxusra és kényelemre. Gazdag lévén, ügyesen gazdálkodik a pénzével és csakis jó dolgokat vásárol.

Az apollói típus szívesen veszi a hírnevet s a legmagasabb tiszteletet, de épp úgy elfogadja az alacsonyabb társadalmi helyzetet is. A sors embere, aki zokszó nélkül, csodálatra méltó lelkierővel tűri a csapásokat. Az apollói típus sosem esik kétségbe.
Szüksége van a fényre, a napfény valósággal újjáéleszti. A borult és nedves napokat nehezen tűri, elszomorítják. Irtózik a félhomálytól, éjjel pedig csakis világosságban tud aludni.

Nőies temperamentuma kevésbé hajlik az érzéki szerelem iránt, inkább büszkeségből hódít. Költőisége keresi az ihlető múzsát. De tetszeni vágyása csak akkor nyilvánul meg, mikor valaki már az övé. Akit pedig a legjobban szeret, az saját maga. Tehetsége és lángesze tudatában, büszkén csodálja önmagát, mint a saját képébe beleszeretett Narkisszosz.

Ugyanakkor képes föláldozni is magát egy ideálért.

Női változatban az apollóni típus elbűvölő, finom és általában művelt is. Mindig fiatal, mintha az idő nem fogna rajta. Luxusra termett, aki nemigen tud megküzdeni az anyagi nehézségekkel. A művészet számára az élet értelme, de ő maga is valóságos műalkotás, ezért hagyja, hogy csodálják.

Az apollói típus iszonyodik a számoktól, nem is tud számolni, egyfajta álomvilágban él, ahol egyetlen gondja, hogy élőnek hasson, hogy uralkodjon és ragyogjon. Nagyravágyásában szívesen feláldozza magát egy magas rangú, befolyásos ember barátságáért. Kiváló társa lehet egy államférfinak, egy diplomatának, de valamely kilátástalan kispolgári környezetbe kerülve, képtelen beilleszkedni.
Ha származása alacsonyabb rendű, nem megalapozott igényekkel lép fel, melyek legalább annyira szükségtelenek mint amennyire hamisak is, s ez az igényesség és gőg a valódi apollói típus karikatúrájává teszi.

Míg a valódi típus távol tartja magát a feltűnősködéstől és a megalkuvástól, ez utóbbi változat a legbizarrabb és legkockázatosabb vállalkozások révén igyekszik érvényesülni.
Az apollói típusú nő szereti a szép ruhákat, az ékszereket, az igazgyöngyöt, a zafírt, a könnyű selymeket s nem tud elmenni úgy egy tükör előtt, hogy bele ne nézzen s csodálja magát.

Mert gyakran fáj a feje, fáradékony és ideges, szereti a parfümöt és az erős esszenciákat, holott nem tesz jót neki. Hajlamos a kábulatra, hogy az álmodozás révén megszökhessen a valós világból s ez lelki zavarokhoz, a végső kétségbeeséshez vezethet.
Az apollói típus számára, akár férfi, akár nő, az illatok keltette bódulat gyönyöre épp oly veszélyes mint bármily más szenvedély, mert ugyanúgy szenvedhet miatta mint más útjába akadó közönségesség miatt.

Ha az emberi test szépségét akarjuk elképzelni elég felidéznünk az ókori görög szobrokat, különösen Praxitelész remekeit, mint például épp Apollón bronzszobra, a Nápolyi Múzeumban vagy a mantovai Palazzo Ducale kincse, a Mantovai Apollón. De hogy jobban megértsük a típus lelkületét, Mihail Sebastian: A névtelen csillag (Steauna fără nume) c. darabjának pompás nőalakját, Monát említem. Ismert a filmváltozata is, Marina Vladyval a főszerepben.

Az igényesebb olvasó pedig önkéntelenül is felidézi magában az isten főbb jellemvonásai alapján Nietzschenél, A tragédia eredetében megfogalmazódott apollói jelleget, mi szerint - szemben a dionüszöszi jelleggel - az apollói művészet forrása a "mámor", pontosabban "a látás vízióteremtő mámora".