A Bak mitológiája

A görög mitológia szerint, kezdetben csak a Káosz, a tátongó üresség létezett. Belőle vált ki Erebosz, az alvilági sötétség, és Nüx, a fekete éjszaka. Aztán megszületett Gaia, a szélesmellű Föld, a világmindenség megingathatatlan alapja.

Gaia önmagából hívta életre Uranoszt, az Eget. Akkor már megjelent a világon Szerelem, a minden élet ősforrása, s ég a Föld után kívánkozott. és Gaia a világra hozta a százkezű Hekatonkheireket, az egyszemű Küklópszokat és a Titánokat.

Uránosz viszont csúnyának és visszataszítónak tartotta a gyermekeit, ezért az egyszemű és a százkarú óriásokat bilincsbe verte és az Alvilág legsötétebb mélyére taszította őket, a Tartaroszba, melyet egyenlő távolság választ el mind a földtől, mind az égtől. A Titánokat is sorra elrejtette s így az addigi nyüzsgő élet helyett, egyetlen mozdulatlan ölelés töltötte be a földet.

Másutt viszont csak arról van szó, hogy Uránosz, elégedetlenségében, visszatolja Gaia testébe a gyermekeit, mikor azok meg akarnak születni.

Abban viszont mindenki egyetért, hogy Gaia keserűen panaszkodik a fiának, Kronosznak, hogy vegye fel a harcot Uránosszal. Gaia egy éles sarlót ad Uránosznak, amivel a fiú magtalanította az apját, amikor az ismét az anyjával hál. Az Uránosz nemi szervéből kifolyó vérből jöttek létre az Erinnüszek, a fúriák, a vérbosszú istennői.

Kronosz tehát a világ ura lett, de ugyanolyan brutális és kegyetlen, mint az apja - a mítoszát fennebb olvashattuk.

Kronosz mítoszának két alapgondolata van: az első az újításra váró régi, megcsontosodott  rend megdöntése, hogy a javításnak adjon helyet. Ebben már a következő, a Vízöntő jegyére utal a jegy.

Az asztrológiában Szaturnusz a hagyomány, a keménység, a törvények betű szerinti betartása, a csökönyösség szimbóluma, melyet Zeusz, latin néven Jupiter, dönt meg. Jupiter a kegyelem, a belátás, az egyéni igazságszolgáltatás szimbóluma.

A Szaturnusz és az Uránusz két olyan erő, mely állandó váltakozásuk során kölcsönösen feltételezik egymást. A folyton az épp aktuálissal való szembehelyezkedés, előbb utóbb megnyugszik és magával hozza a rendet, mely viszont ismét a megcsontosodással fenyeget. Az ebből eredő megújulás az állandó körforgást eredményezi.

Ezt szimbolizálják  a szaturnáliák, mikor a téli napforduló éjszakáján feláldozzák a régi királyt, az eltűnő termékenység jelképét, hogy az új, a fiatal királyt állítsák a helyébe, a férfiúi nemzőerő szimbólumát. A régi király képében egy bakot áldoztak fel - innen a bűnbak kifejezés -, hogy az új életerőnek adjon helyet.

A Kronosz mítosz másik alapgondolatát az „Amint vetsz, úgy aratsz” mondás fejezi ki legtömörebben. Kronosz amilyen erőszakkal és jogtalanul ragadja magához a hatalmat, olyan módon döntik meg az övét is.

Szaturnusz törvénye szerint, minden cselekedetünknek és minden történésnek megvan valahol a múltbéli gyökere. Amennyiben, okulva a jelenből, képesek vagyunk másképp cselekedni, megváltozhat a jövőnk.