Szép Heléna, a kiismerhetetlen asszony jelképe

Csakhogy hiába teltek múltak az évek, az évszázadok, az emberek nehezen tudtak beletörődni, hogy Heléna, aki annyi szenvedést okozott a görögöknek és a trójaiaknak egyaránt, a férjétől, Meneláosztól bocsánatot nyert, az istenektől pedig hosszú, boldog életet. így az a szóbeszéd is felröppent, hogy nem is Heléna, hanem Aphrodité, a szépség és szerelem ellenállhatatlan istennője zúdította a tengernyi szenvedést az emberekre.

Mások azt híresztelték, hogy Parisz nem is Helénát, hanem ködből szőtt, fényes látomást, csalfa álomképet vitt magával Spártából, s közben Heléna Egyiptomban rejtőzködött, s ellenállva minden csábításnak, hűséges maradt a férjéhez, Meneláoszhoz.

De ezt maga Meneláosz is csak akkor tudta meg, mikor Trója alól hazatérőben Egyiptomba vetődött és ott rátalált a szép Helénára. Próteusz mítosza üzenete világos: ahogy a tenger istenei, az állandóan változó hullámokhoz hasonlóan, folytonos könnyedséggel változtatják alakjukat s olykor még saját maguk sem tudják, kik ők valójában, a Halak szülöttei is általában jó színészi tehetséggel rendelkeznek, s miként Próteusz tudatában van minden létezési formájának s csak akkor mondja meg az igazságot s mindazt amit tud, ha rákényszerítik, a Halak sem fedi fel igazi arcát, hisz tudja, minden egzisztenciális forma, minden szerep lehetséges számára.

A tenger vénjeihez hasonlóan, a Halak szülötte is ide-oda folyik a különböző egzisztenciák, a lehetséges társadalmi pozíciók között és sem ők, sem mások nem képesek meghatározni végleges formájukat. A Halak világában minden igaz és mégis semmi sem az, de ezt csak az értheti, aki eléggé nyakas. 

A mítosz másik nyilvánvaló mondanivalója, hogy a Halak hajlamosak, ha nem is örökre, legalább egy időre elkendőzni, elködösíteni bizonyos dolgokat, miként Heléna alakja jelenik meg a mítosz végén úgy, ahogy a férje, ahogy a közvélemény óhajtja. A Halak jegyét uraló Neptunusz a kábulat, az önámítás, a csalás, a hazugságok bolygója.

A tenger istenei átváltozásai, az, hogy egyetlen formájukban sem mutatkoznak kizárólagosan, kifejezik a Halak felismerést, hogy ismerik a forma nem felel meg a teljes tartalomnak, s miként az tengeristen számtalan megjelenési formájában is létezik a végső egység létezik, mely túlmutat az anyagi valóságon. 

A Halak természete távol áll mindattól ami határozott, sajátos, egyértelmű. Belső világa a tökéletes eszményi világról álmodik, az elvesztett paradicsomot siratja. Ha tőle függne, akár meg sem születne, de ha fizikailag ez már lehetetlen, legalább arra törekszik, hogy megőrizhesse a tiszta, gyermeki ártatlanságát.

Ahogy a tenger istenei egyetlen formájukban sem mutatkoznak kizárólagosan, tudatos átváltozásaik kifejezik a Halak azon felismerést, hogy ismerik saját korlátaikat, tudják, hogy a forma nem felel meg a teljes tartalomnak, de létezik valamely végső egység, mely túlmutat az anyagi valóságon.

A kinyilatkoztatást kerülő Próteusz a visszautasítást, a megtagadást szimbolizálja, a pontos tisztázás lehetőségének az elkerülését, miként a Delphói jóslatok sem magyarázhatók soha egyértelműen.

Próteusz mítosza arra int, hogy amennyiben az Univerzum örökérvényű törvényei szerint, valamely fejlődési szakasz végén szükséges valaminek megtörténnie, legalább annyira szükséges hosszasan átgondolni is, hogy mindaz milyen tapasztalatok, milyen áldozatok árán érhető el, anélkül, hogy szem elől veszne a felelősség, az értelmes elővigyázatosság - nehogy valami látszólagosra pazarlódjanak az erőfeszítések.