Parisz és az aranyalma

Nos, oldalak szólhatnának a szép Parisz békés életéről Ida hegyén, Oinóné, a legszebb nimfa mellett, arról, hogy miként legeltette a királyi nyájat s miként pihengetett, s a pásztorok szokása szerint miként játszott sípján Pán és Hermész tiszteletére.

Itt inkább csak annyit, hogy Parisz a szépséges Helénét ítélte a legszebbnek és szépsége annyira elbűvölte, hogy el is rabolta őt - okot adva a trójai háború kirobbanásához.

Mert itt nem annyira a hős kalandozása, inkább a hozzáállása a fontos:
Héra a Föld feletti uralmat ígérte Parisznak, ha neki ítéli az almát, Athéné győzelmet a csatában, Aphrodité pedig a legszebb asszony szerelmét. A hős próbálkozásai, hogy igazságot tegyen, megannyi kísérlet a harmónia megőrzésére.

Végül, más argumentumot nem találva, mindhárom istennővel megígértette, hogy nem fog megharagudni, ha nem ő a győztes. De mert a görög isteneket emberi tulajdonságok is gyötörték, nem tartották be a szavukat és bosszút esküdtek Parisz ellen.

Az elképzelés, hogy a Mindenség igazságos és eszményi, hogy a törvényei örökérvényűek, sajnos, a mindennapi életben nem mindig válik be. Parisz kénytelen tapasztalni, hogy az igazságosság, a becsületesség, a szépség és kiegyensúlyozottság csak az ember által elképzelt ideál. Nem szívesen tette, de ha már választania kellett, a legszebbnek ítélte oda a győzelmet és ezzel a szerelmet s annak női kiegészítőjét választotta.

Esete igazolja a Mérleget: Parisz drágán tanulta meg, hogy nem lehet mindenkinek tetsző igazságot tenni - döntéséből sok éves háború származott, mely után alig maradt valaki életben.

A jog és a törvény a béke előfeltételei. A kérdés az, hogy vajon az istenek is alá vannak-e rendelve sorsuknak, vagy ők elkerülhetik? A Mérleg ingása azt jelképezi, hogy ő maga sem lehet mindig igazságos.