Apollón Phoibosz

Apollónt, Zeusz és Létó fiát, szintén Phoibosznak hivták.  Apollón napisten, a jóslás és a költészet istene, Artemisz, a vadászat és a Hold istennője ikertestvére. Délosz szigetén született, de Zeusz felesége, Héra, féltékenységében mindet megtett. hogy lehetetlenné tegye vagy legalább megnehezítse a megszületését.

A mítosz szerint Apollón pár nap alatt felnőtt, elhagyta a szigetet, hogy megfelelő helyet találjon a jósdájának, melyet létre akart hozni. Püthóba érkezett, mely helyet az ott tanyázó hatalmas, profetikus erejű sárkányról, Püthónról neveztek el.

Püthón őrizte az eredeti jóslatot, mely  Gaiához tartozott. (Gaia Uranosz felesége, a Föld istennője, avagy a Földanya.) Apollón legyőzte Püthónt és felépítette a saját jóstemplomát, melynek bejáratára fel volt vésve: „Ismerd meg önmagad”.

Apollón ügy békítette ki a felbőszült Földanyát, hogy a Püthónt eltemette a testébe és megalapította a Püthiai Játékokat.
Megjegyzem, hogy Apollón prófétája mindig nő volt és mindig Püthiának hívták.

Apollón története igen aprólékosan tárul elénk a görög mitológiában s ez a néhány sor aligha árul el sokat, de mert az a felirat bizonyára eléggé ismert, íme, némi pontosítás!