Az Oroszlán nő jellemvonásai

(Leo, július 23 - augusztus 22)

Az Oroszlán nő ellentétekkel telt. Megjelenése folytán uralja a környezetét. Kokett és szeret folyton a figyelem középpontjában lenni. S épp mert tudja miként érheti ezt el, bármely társaságban ő a legragyogóbb jelenség. Elvárja, hogy mindig csodálja és kívánja mindenki.

Egocentrikus, mégis szereti az embereket, akikhez szelíd megértéssel viszonyul és megbocsátja vétkeiket, hisz mindig önmagából indul ki. Csábító teremtés, de nem számító.

Önmagával szemben épp oly engedékeny mint másokkal, sosem keres hibát senkiben és semmiben, de nem is gyakorol önkritikát. épp ezért nem képes megérteni esetleges kudarcait vagy csalódásait, inkább dramatizálja a helyzetet. Mindenben nagyon igényes, soha semmi sem elég jó neki. A luxus és kényelem híveként sokat és meggondolatlanul költekezik, így természetes, hogy olyan partnerre vágyik, aki mellett ezt elérheti. Elvárja a drága ajándékokat, az ékszereket, szőrméket, de szeret adni is. élvezi a vendéglátást, maga is szívesen vendégeskedik, de elvárja azt is, hogy látogatói ne váratlanul állítsanak be. A rutint és az ügyetlen mentegetőzéseket nem tűri. Viszont hála humorérzékének, haragját sosem mutatja ki. Szakmailag jól felkészült, bármily elfoglaltság lenne is az, de domináns jelleme miatt nem kedvelt munkatárs. Ezzel együtt, szerencsés az életben.

Az Oroszlán nő temperamentuma

Az Oroszlán szülötte bármit tesz, biztatásra szorul. Kényelmes teremtés, de szereti a változatosságot. Mégis ritkán képes elfogadni valaki uralmát. épp ezért gyakran előfordul, hogy kellemetlenségeit önmagának köszönheti. De ez nem töri le, folyton valami újra vágyik. Szeret utazni, végtelen távolságokat bejárni, különösen romantikus helyekre utazni.

Az Oroszlán nő érzelmi élete

Az Oroszlán nő örökös vadász. A folytonos új keresése során, mivel érzelmileg eléggé felületes, olykor egyszerűen enged a vágyainak. és nem is drágán, hiszen csak arra vágyik, hogy dicsérjék. A párkapcsolatban elvárja, hogy társa számára ő legyen az egyetlen, ám ő maga, bár nem könnyelmű természetű, nem hajlandó lemondani vadász szenvedélyéről. Ezzel együtt nem könnyen hódítható meg. Gyakran játszik a szerelemmel, de kompromisszumot sosem hajlandó kötni. Mivel nem feltétlenül szükséges számára a férfi, elvárja, hogy biztassák, hogy bókoljanak neki és mindig a férfi legyen az, aki kifejezi hódolatát. Látszólag nagyon csábító, de lusta. Semmit sem siet el. Mindenben eredetiségre törekszik, amiért dicséretet vár. Bár diszkréten, a szexben mindvégig az Oroszlán nő maradt az uralkodó, legfeljebb egyenlő társ, s ha valakit már elfogadott, azt könnyen rabjává teszi. Az Oroszlán szülötte egész egyszerűen valódi uralkodónő.

Az Oroszlán nő családi élete

Az Oroszlán nő nagyon hűséges. De csakis akkor, ha szerelmes lesz, ami nagyon ritkán fordul elő. Ha mégis megszeret valakit, fejedelmi módon bánik vele. Még valamely fogadásra is csak azért öltözik feltűnő ruhába, hogy azzal a partnere figyelmét nyerje meg. A hűtlenséget viszont sosem bocsátja meg, hisz ő maga sosem kezd meggondolatlan kapcsolatot. A szerelemben nem szereti a bonyodalmat. Ha férjhez megy, az otthona elegáns, tündöklő, ám ha a szerelem alábbhagy, könnyen otthagyja és megkezdi bolyongását a világban.