A bizalmatlan jellem

A bizalmatlanság kellemetlen lelkiállapot. A bizalmatlan természetű ember nem bízik meg senkiben, mindenkiben rosszindulatot sejt. A bizalmatlan mindenkire gyanakszik. Ha például megkéri a kollegáját, hogy hozzon neki valamit a büféből, máris utána szalajtja a másikat, hogy az kipuhatolja, nem csapta-e be az árával.

A pénzét sem helyezi bankba, hanem folyton magával hordja, hogy időnként leellenőrizze, megvan-e hiánytalanul. Otthon is mindent bezár, lelakatol s valamennyi kulcsot magánál őrzi. Este pedig, ha elalszik, ijedten felriad s máris rohan leellenőrizni, minden rendben van-e.

A bizalmatlan nem bízik meg a hozzá legközelebb állókban, még a házastársában sem. Ha valaki bizalmatlantól kér kölcsönt, az még a barátoknak és a közeli rokonoknak is csak kezes jelenlétében, írásos kötelezvény alapján mer kölcsönbe adni valamit, legyen az akár a legegyszerűbb tárgy is. Ha pedig valami élelmiszert, csésze lisztet vagy cukrot kölcsönöz, alaposan megméri, nehogy grammnyival is kevesebbet kapjon vissza.

Végül, ha a bizalmatlan mégis kölcsönad pénzt vagy akár egy poharat, addig jár az illető nyomába, amíg az vissza nem adja. Ha a bizalmatlannak bármiféle szolgáltatásra van szüksége sosem a minőség vagy az ár alapján keresi fel a szolgáltatót, hanem csakis ahhoz fordul, aki előzőleg már meggyőzte valaminként a megbízhatóságáról. A munkahelyén sem bízik senkiben, ezért mindent maga akar elvégezni vagy személyesen leellenőrizni, ahogy a bizalmatlan háziasszony is csak a maga munkájában bízik s még a mosogatást sem meri másra hagyni, nehogy eltörjön valamit.

A bizalmatlan a társaságban mindig gyanakvón fogadja a közeledőt, még a legegyszerűbb udvarias frázisban is valami rosszat sejt. Ha betér az ajtón, a bizalmatlan mindig utolsónak marad, hogy mindenkit szemmel tarthasson, nincs-e rossz szándékkal iránta. A bizalmatlant nincs miként meggyőznünk szorongásai feleslegességéről, inkább ne vegyük zokon gyanakvását és próbáljunk jó példával hatni rá.