A fecsegő

A fecsegés szertelen, fölösleges, komolytalan beszéd. A fecsegő sokat beszél és felelőtlenül. Minden titkot elárul, bármit elhíresztel, folyton pletykálkodik.
A fecsegési hajlam már gyermekkorban megmutatkozik: az iskolában veszélyes, mert óra alatt nem hagyja figyelni a padtársát, a szünetekben is egyfolytában megzavarja sok felesleges beszédével a többieket. A fecsegő bármilyen témáról lenne szó, azzal torkollja le a beszédpartnerét, hogy azt bizony az illető nem jól tudja, majd ő felvilágosítja!

Mert  a fecsegő mindenhez ért, mindenkit ismer, mindenről mindent tud. A fecsegő folyton ellenkezik, hogy a másiknak nincs igaza, mert neki, és csakis neki lehet igaza.

és csak mondja, mondja a maga véleményét, csivitel, csipog. Ha másik válaszol, azonnal közbevág, hogy ne feledje a szavát, de… és máris folytatja a maga meséjét. Közben úgy tesz, mintha mégis mindig a másiknak adna igazat: jó, hogy figyelmeztetsz erre… persze, ezt el is felejtem, ha te nem mondod… hogy te milyen hamar átlátod az estet… hát nem ezt mondom én is… s közben társába fojtja a szót.

Ha egy társaságban sorra kifárasztott már mindenkit a fecsegésével, nagyobb csoporthoz pártol, csakhogy oktalan csivitelésével szétrebbentse őket s ahhoz pártoljon, aki a legügyetlenebbül védekezik agresszív szóáradata ellen.

Ha pedig el akar valaki búcsúzni, a fecsegő konokul a sarkában marad és mondja, csak mondja szédítő szövegét. A fecsegő az, aki mindenről tud, aki kifecsegi a megbeszélések lényegét, a szerelmesek titkait, a családi és hivatali gondokat. S közben még dicsekszik is, hogy ő bizony megmondta ennek is, annak is a véleményét. 

A fecsegő rámenősségétől csak az menekül, aki képes szó közben faképnél hagyni őt. Ha valamilyen összejövetelen a fecsegő szót kér, vége hossza nincs szónoklatának, ha valamilyen zsűri tagja, nem lehet nyugodtan ítéletet hozni miatta, ha a színházban vagy moziban kerülünk mellé, a fecsegő folytonos megjegyzéseitől nem lehet figyelni, ha pedig asztaltársaságban találkozunk vele, még evés közben is egyfolytában forog a nyelve, mint a motolla.

Ha pedig valaki kigúnyolja, fel sem veszi, tudja maga is, hogy sokat fecseg, mint mondja, nem tehet róla, ilyen a természete - örülhet az, aki aludni akar mellette: folytonos duruzsolása álomba ringatja.

Legtöbb esetben a fecsegő képtelen lakatot tenni a szájára, vénkorára előfordul, hogy már csak egymagában fecseg. Ha szerencsés, szigorú szülők gyermekének születik, akik még gyermekkorában megpróbálhatják kinevelni a fecsegőből e kellemetlen hajlamot.

Társaságban, hivatalban vagy az utcán hamar kitűnik a fecsegő a nyugtalan modorával, pergő beszédével. Aki nem szereti a pletykát, a hiába való fecsegést, jobb ha kitér előle, mert a fecsegőt nagyon fárasztó hallgatni.