A gyáva jellem

A gyávaság az egyén tetteiben megnyilvánuló jellemvonás. A gyáva mindenben valamiféle fenyegető akadályt vél felfedezni. A gyáva ember lelke behódol a félelemnek s nem mer cselekedni. Ha repülőre száll, a gyáva fél, nehogy katasztrófa áldozatává váljon, ezért végigszorongja az utat, ahelyett, hogy másra gondolna.

Hajón utazva is folyton a kormányost figyeli, nem változtat-e a menetirányon, mert akkor biztos, hogy valami baj adódott. A gyáva autót se vezet, mert fél a saját és a mások esetleges hibáitól, mely karambolt okozhatna. Ha a gyávának végig kell ülnie valamiféle értekezletet, akár a legbiztonságosabb kongresszusi palotában is, arról suttog a mellette ülőnek, hogy egész éjjel rémálmok gyötörték, s balsejtelmei vannak: fél, hogy a tető be fog szakadni felettük.

A fogadáson a gyáva nem mer falatozni, mert attól tart, valamelyik étel meg van mérgezve. Ha az utcán valóban történik valamiféle közlekedési baleset és a gyáva épp arra jár, elsiet, nehogy tanúskodnia kelljen. De a munkahelyén azzal dicsekszik, hogy ő értesítette a mentőket és csakis neki köszönhető, ha a balesetet szenvedett életben marad. Ha hirtelen fákat kidöntő vihar tör a városra s a gyáva épp az ablaknál állva meglát az úton egy eltévedt, síró gyereket, nem szalad ki hozzá, hogy biztonságba vigye, hanem a rendőrséget sürgeti: jöjjenek érte!

Ha a Mollban vagy más divatos köztéren tévéstábot lát, a gyáva máris ott terem s mindent elkövet, hogy ő is képbe kerüljön, de amint megtudja, hogy ezért valamiről nyilatkoznia is kell, menten eltűnik. Ha valamilyen humanitárius rendezvényen felszólítják a polgárokat, hogy adományozzanak vért a rászorulóknak, a gyáva a leglelkesebb és a leghangosabb biztató. De amint rá kerülne a sor, a gyáva annyira fél a tűszúrástól, hogy máris valamiféle krónikus betegséggel hozakodik elő, azon sopánkodva, hogy ő, sajnos, nem adományozhat vért, nehogy megfertőzzön másokat is. Hallhattunk már arról is, hogy a gyáva esküvőre ment, de mielőtt kimondta volna az Igent, megszökött, mert félt az előreláthatatlantól.

A gyáva könnyen felismerhető a tetteiről, a magatartásáról. Nem érdemes szemére vetnünk a gyengéjét, úgysem látná be, de jó, ha nem számítunk rá semmiben. A nagy hadak sosem gyávákból tevődtek össze, miként a nagy megvalósítások sem a gyávák érdeme!