A hízelgő

A hízelgés becstelen, de a hízelgő számára hasznos érintkezési mód.
önző céljai érdekében, a hízelgő kedveskedő szavakkal igyekszik valaki hiuságára hatni. Séta közben, például, a hízelgő figyelmezteti sétapartnerét, hogy mindenki csodálattal néz rá, hogy mindenki dicséri. Részletesen ecseteli, hogy a minap is őt emlegették a klubban, mert ő a legkedvesebb, a legokosabb, a legcsinosabb, persze, az ismerősök között.

Mert a hízelgő mindig talál módot arra is, hogy cseppnyi mérget keverjen mézes-mázos szavaiba. Ha két nő találkozik a szépségszalonban, a hízelgő rögtön megtalálja módját, hogy megdicsérje a másik haját, ami „korához képest még nem is őszül”… persze, csak ő tudja, hogy festi, de nyugodjon meg, nem fog szólni senkinek! Pedig a hízelgő alig várja, hogy elmesélje a kolleganőjének, s így annak hízeleghessen.

Ha a hízelgő megjelenik valakivel egy társaságban, rögtön csendre int mindenkit, csakhogy nagyhangon felhívja figyelmüket, milyen kiváló ember az, akit magával hozott. Ha „barátja” mentegetőzne, a hízelgő rögtön elhallgattatja és az egekig magasztalja s közben a karját fogdossa, a kezét simogatja, a ruháját igazgatja.

Ha valaki viccet mond, bár annak semmi élce, a hízelgő akkorát nevet rajta, mintha majdnem bele kellene halnia a nevetésbe. Ha a felvonó előtt többen várakoznak, a hízelgő mindenkit szétlökdös, csakhogy annak szorítson helyet, akinek hízelegni akar.

Ha látogatóba megy egy családhoz, a hizelgő édességgel, játékokkal halmozza el a vendéglátók gyermekeit, s közben dicséri őket, hogy csakis ilyen kiváló apának lehetnek ilyen sikerült gyermekei.

Ha valakivel vásárolni megy a divatházba, a hízelgő sosem mulasztja el dicsérni annak formás alakját, a cipőboltban az eladónak ismételgeti, hogy ilyen tökéletes lábra nem nehéz cipőt találni.

Ha a hízelgő meglátja véletlenül az ablakból, hogy a szomszédjához látogatóba jönnek a rokonok, míg azok a parkolóban leállnak, máris átcsengett, hogy tudassa őket, aztán ott leskelődik a lépcsőházban, hogy azoknak is elmondhassa „már bejelentettelek titeket!”

Ha vacsoravendégnek hívják, a hízelgő az első aki megdicséri a ház borát, még ha rossz is. A háziasszonynak mindent felmagasztal, kimegy utána a konyhába s mindenben segíteni akar, szolgálatkészen kérdi ne nyisson-e ablakot avagy épp fordítva, nem fázik-e túlságosan, mert akkor becsukja. 

A hízelgő mindenbe belekóstol, mindent összefogdos és közben dicsér, dicsér rendületlenül. Ha a hízelgő víkendezni megy, a társaságban ő az első aki segít a sátrat felállítani, a gumimatracokat felfújni, tábortüzet gyújtani. Ha pedig valaki a vidéki nyaralójába hívja meg, a hízelgő lépten-nyomon ismételgeti, hogy a házikó valóságos építészeti remekmű, a táj fenséges, a kert gondozott s mindez megszólalásig hasonlít ahhoz, amit már hallott róla.

Az ilyen szolgálatkész emberekre jó odafigyelni, hogy kiderítsük, mit akarnak elérni? Mert a hízelgő azért mond édes szavakat és azért szolgálatkész, hogy megkedveltesse magát azzal, akitől el akar érni valami számára fontosat.