Az örökifjú jellem

Az örökifjúság azt jelenti, hogy időben nincs se kezdet se vég. Az örökifjú öregkorában is fiatalos. Legalábbis megjelenésében. Lelkileg pedig az jellemző rá, hogy képes függetlenné válni a változástól, mellőzni az öregedés jelenségét. Az örökifjú kedveli a korához már nem illő foglalatosságokat. Társaságban, poharazgatás közben, az örökifjú fiatalos lelkesedéssel fakad nótázásra, lelkesen verseket szaval, de hirtelen elakad, mert kihagy a memóriája.

Reggelente az unokákkal méri össze az erejét, hogy a veteránok versenyfutásán ő legyen az első helyezett és mezét levetve ott mutogassa egykor pompás, de már fonnyadozó izmait. Ha a városban szépségkirálynő-versenyt szerveznek, mindent elkövet hogy ő is a zsűriben lehessen és közelről gyönyörködhessen a szép leányokban, abban a reményben, hogy egyik iránt biztos lángra lobban.

S ha ez megtörténik és az ostromot komolyan veszi, csak csodálkozik, hogy a fiatal szépségkirálynő ifjú hódolója miért agyabugyálja el. Az örökifjú a lovaglást is nemes és divatos sportnak tartja, ezért szorgalmasan kijár a lovardába, de mikor valamelyik szép amazonon feledve a tekintetét keze-lába megremeg, nem érti miért huppant a földre. Turistaszezonban szívesen ácsorog a város központjában, sőt élő szobornak is beáll, csakhogy közvetlen közelről figyelhesse a legújabb nemzedék legszebbjeit, de sajnos, a napsütés már nem neki való, jó ha csak elszédül és nem veszti el eszméletét.

De ez sem veszi el a kedvét, mert az örökifjú mindig minden újat ki akar próbálni, testileg-lelkileg egyaránt. Még a diszkóba is eljár: ott riszálja magát a fiatalok közt, de hiába a divatos szerelés, a csontjai már nem olyanok mint rég, s legtöbben csak derülnek groteszk mozdulatain.

Az örökifjú rokonszenves megszállott, aki magából kivetkőzve igyekszik lépést tartani a hozzá képest évről-évre fiatalabb újoncokkal, de néha, sajnos, nevetségessé válik. Ha környezetünkben szívünknek kedves örökifjú akad

ne áltassuk azzal, hogy mennyire csinos, mennyire fiatalos, inkább szelid figyelmeztetéssel intsük: vigyázzon magára, mert szeretjük s még szükségünk van rá!