A rágalmazó jellem

A rágalmazó alaptalanul vádol. A rágalmazás sajátos lelki készség a rosszindulatú beszédre, mely jobbára mindig valamiféle lelki sérelem kompenzációja. Csakhogy a hosszabb időn át ismétlődő rágalom, a többek részéről történő szervezett rágalmazás igen sok rosszat, kellemetlenséget okoz a másiknak.

Ha a rágalmazót megkérdezzük ki, kicsoda, az máris valóságos családfát vázol elénk a megkérdezettről, csakhogy mindenkiről mond rosszat, valami kompromittáló részletet, melyből csakis arra következtethetünk, hogy az akiről érdeklődünk bizony nem épp a legerkölcsösebb család sarja s maga is sötét egy alak lehet. A rágalmazó jó emberismerő, hamar felismeri a jóhiszeműeket s dicséri is azok naiv  tájékozatlanságát, de csak azért, hogy a legártatlanabb hölgyeket is prostituáltaknak titulálja, a csendes családi házakat pedig bordélyoknak.

Ha valamely társaságban a rágalmazó meghallja, hogy szapulnak valakit, máris rádupláz, s részletesen elmondja miért is gyűlöletre méltó az illető, holott nem is tudja kiről van szó. Bár nem ismeri a szóban forgó személyt, undorító alaknak nevezi, akinek az ábrázatáról is lerí a gonoszság és az elvetemültség. A felesége pedig méltó párja! Aztán a háziakat rágalmazza meg, hogy a férj fukar, aki fillérekre kiszámolva ad pénzt a konyhára s még ünnepnapokon sem engedi, hogy melegvízben fürdessék a gyerekeket, s hogy a feleség mennyire tunya és rossz háziasszony. S mint aki jól végezte dolgát, a rágalmazó másik csoporthoz siklik, ahol elölről kezdi epés rágalmait, de csakis arról, aki épp távozott vagy legalább nincs halló-közelben, s ha már belekezdett, annak is végig ócsárolja az egész családfáját. A rágalmazó még a saját családját sem kíméli rágalmaitól: rokonairól, barátairól, de még az elhunytakról is csupa rosszat mond.

A rágalmazó a rágalmazást tartja élete legkellemesebb időtöltésének, mindazt úgy tűntetve föl, hogy az a tiszta igazság, s a demokráciában mindenkinek joga van kimondani azt, amit akar. De nekünk is van jogunk nem meghallgatni a rágalmazót.