A szószátyár

A szószátyárság az, ha valaki fegyelmezetlen bőbeszédűséggel fecseg. A szószátyár terjengős, zagyva módon adja elő a gondolatait. A szószátyár bárkivel, akár vadidegen személlyel is képes azonnal szóba eredni és a legkülönfélébb dolgokról áradozni.

Például, a szószátyár dicshimnuszt zeng valakinek a feleségéről, a gyermekeiről, anélkül, hogy kérdeznék. A szószátyár képes magáról is bárkinek a legszemélyesebb dolgokat elmondani: hogy mit álmodott, mit evett, milyen az emésztése, hogyan szokott tisztálkodni.

Aztán a szószátyár máris átcsap a gazdasági kérdésekre, hogy manapság milyen nehéz a megélhetés vagy, hogy mások milyen élelmesen ügyeskednek, hogyan boldogulnak, s hogy a mai nemzedék mennyire elmarad a szülei mögött, s fel si sorolja miben marad el.

Majd igazi szószátyárhoz méltó bőbeszédűséggel felsorolja, hogy mennyire drága minden, s hogy a politikusok mennyire nem értenek semmihez. és máris átcsap a politikai helyzetre, a város, az ország, Európa és a világ gondjaira, hogy majd rögtön arról beszéljen, mennyire elrontotta a gyomrát s miként képes kiokádni magából minden rosszat, majd minden átmenet nélkül visszatér a politikára, a közutak helyzetére, a levegő szennyezettségére, melyből újból a saját egészségi állapotára tereli a szót.

és, persze, a szószátyárnál örök téma a sport, az autók, a gazdagság, a nőknél a divat, az ékszerek, a gazdáknál a termés, az üzletembereknél a profit, kinek-kinek az életkörülményei, a képzettsége szerint. és ez így tart addig, amíg hallgatója képes megtűrni a szószátyár össze-vissza locsogását.

Ha valaki köszönés után megkérdi: „Hogy vagy?”, de válasz helyett máris a maga mondókájába kezd, mielőbb fussunk tőle, mert az olyan ember elől, aki nincs tekintettel a másik idejére, se a munkahelyén se a szabadidejében, nincs menekvés.