A túlbuzgó

A túlbuzgó magatartás egyfajta jóindulatú tettetés, mely szavakban és tettekben egyaránt megnyilvánul.

A túlbuzgó ember olyan ígéreteket tesz, melyeket később nem tud valóra váltani. Ha egy közösség egyhangúan igazságosnak tart valamit, a túlbuzgó csak hajtja a maga igazát, mígnem lehurrogják.

Ha vendégei vannak, a túlbuzgó erőszakkal több italt tukmál rájuk, mint amennyit azok meg tudnának inni. Ha civakodókat lát, a túlbuzgó ismeretlenül is közéjük lép, hogy szétválassza őket. Ha kirándulni megy a barátaival, bár nem ismeri a terepet, a túlbuzgó önkéntesen elvállalja a vezető szerepét, de aztán fogalma sincs merre menjenek.

Ha valaki a túlbuzgó ismerősei közül megbetegszik és az orvos valami gyógyszert ad neki, ő igenis mással akar próbálkozni. Ha beszélnek valakiről, ő máris közbeszól és megemlíti apja, anyja s egész családja nevét, váltig hajtogatva, hogy „mindegyikük” nemes jellem.

Ha valamilyen peresemény kapcsán tanúnak hívják a bíróságra, a túlbuzgó fennhangon biztosítja a jelenlevőket, hogy ő már addig is rengetegszer esküdött.

A kedves szavaknak és unszoló szolgálatkészségnek nem érdemes bedőlnünk, még akkor sem ha bajban vagyunk. A túlbuzgó úgysem áll ki mellettünk, csak önmagának tetszeleg a jóságával.