Bak - Bak párhoroszkóp

Az azonos jegyűeknek a párhoroszkóp mindig jót mutat a közös életben. Mindketten sokat dolgoznak, komolyak, céljuk közös. Ha érzelmileg épp oly visszafogottak is mindketten, tevékenységükben nagyszerűen összeillenek. A Bak mindig magát tartja a legfontosabbnak, de ismeri természetét így megérti a hasonló jegyű partnerét. Kezdeti rokonszenvük hamar házassághoz vezethet. A két Bak jegyű szép családi életet él, melynek alapja a kölcsönös megértés és tisztelet. Sosem fecsegnek feleslegesen, inkább komoly dolgokról vitatkoznak, hisz egymás szemében sosem kockáztatják, hogy tán unalmassá váljanak. Bíznak egymásban, így nem is próbálja egyik sem sérteni a másik szabadságigényét.

Bak  - Bak szerelmi horoszkóp


Két Bak jegyű társ szerelmi horoszkópja nem ígér fergeteges kalandot, kezdeti romantikus fellángolásuk hamar békés megszokássá válik, de viszonyuk mindig kellemes marad. Érzelmeiket egyforma nehezen fejezik ki, mindkettő félénk a közeledésben, de céljukat világosan kijelölik és határozottan, konok kitartással elérik is. A két Bak szellemi szinten tökéletesen megérti egymást, szórakoztató egyéniségük, jó humoruk érdekessé teszi viszonyukat. A szertelen vidámság vagy féktelen érzelmesség ugyan hiányzik kapcsolatukból, de visszafogott magatartásuk, az érzelmeknél mindig fontosabb munka és a közös célok biztos köteléket jelentenek számukra. A kettős jegyű Bak negatív oldala ritkán tűnik elő a hasonló jegyű mellett, a két pozitív Bak szerelmi viszonya harmonikus.

Bak-férfi és Bak-nő kapcsolata


A Bak-férfi számára a Bak-nő a legjobb párkapcsolat. Spontán barátságuk hamar teljes megértéshez vezet, könnyen kommunikálnak, kölcsönösen tiszteletben tartják a másik véleményét, céljaik azonosak. A Bak-férfi elvárja párjától, hogy házias legyen, ragaszkodjon az otthonához, amit a Bak-nő, természeténél fogva spontánul megtesz. A kiváló gyakorlati érzékkel bíró Bak-nő nem kedveli a felesleges, drága ajándékokat, és a fukar Bak-férfi nem is zavarja ilyesmivel. Fegyelmezettsége miatt a Bak-férfi hidegnek látszik, pedig nagy szeretettel övezi kedvesét, amit viszont is elvár. A hűség mindkettő erénye, ami sokat számít kapcsolatukban, kölcsönösen kiérdemlik a tiszteletet. Viszonyuk egyszerű, bármiféle sallangtól mentes, nyugodt és hasznos életet ígér.

Bak-nő és Bak-férfi kapcsolata


Bak-nő és Bak-férfi nagyban hasonlítanak egymásra. Kapcsolatuk mind érzelmi, mind szakmai téren harmonikus. Egyformán sokat dolgoznak, mindketten kitartón megküzdenek a szakmai sikereikért, ahogy a társadalmi ranglétrán is tudják, csakis fokról fokra haladva juthatnak fel a csúcsig. A Bak-nő határozott személyiség, gyakorlatias és megfontolt, aki mellet a hasonlóan Bak jegyű férfi ideális társra talál. A Bak-nő nem érzelgős, elsőként szakmai kötelezettségeivel, a társadalmi helyzete emelésével törődik. Folyton nyughatatlan, de belső vívódásaival nem terheli partnerét. Mivel a két Bak jegyű vérmérséklete egyforma, ritkán akad köztük valamiféle nézeteltérés, a komoly megfontolás, a megértés és a kölcsönös hűség megszépíti a látszólag egyszerű, de annál mélyebb tartalommal teli életüket.  

Bak  - Bak családi horoszkóp


Két Bak jegyű családi köteléke végtelenül erős, magas rendű megértésre és kölcsönös tiszteletre épül. Egyformán ragaszkodnak a családhoz, függnek egymástól, és mindketten hűségesek. A Bak nagyon szereti a kényelmet, amit képes megteremteni is magának, de fényűzésre nincs szüksége, bár legtöbb esetben a Bak anyagilag megengedhetné magának. A Bak szívéhez vezető egyetlen út a szeretet, még ha ezt nehezen képes kifejezni is. De, épp mert szavak nélkül is megértik egymást, a két Bak jegyű otthona lakájos, kényelmes, nincs szükségük társaságra. Hibájuk, hogy túlságosan belevetik magukat a sok munkába és képtelenek élvezni anyagi jólétük előnyeit. Szerencsére nagyon szeretik a természetet, így találnak alkalmat egy-egy kirándulásra. A Bak jegyű esetében előfordulhat, hogy idős korára valami nyugodt helyre költözik, távol a városi sokaság zajától, ahol teljesen a földnek, például a kertészkedésnek szenteli életét. De bármivel foglalkoznának is a két Bak példásan harmonikus közös élete irigylésre méltó párrá ötvözi őket.

Bak – Bak páros viszonya a gyerekekkel


A Bak igényes szülő, s ha mindketten Bak jegyűek, mellettük nem könnyű a gyermekeiknek. A Bak nagy gonddal és szeretettel neveli gyermekeit, bár ragaszkodását nem tudja kimutatni. Saját kitartásából és szívósságából igyekszik gyermekeinek is minél többet átadni, kötelességtudatra, felelősségérzetre szoktatja őket a meggyőződésben, hogy ezen erények birtokában gyermekei felnőttként majd jobban érvényesülnek az életben. Csakhogy az általa elengedhetetlennek vélt anyagi javakért naphosszat munkával töltve idejét, alig találkozik gyermekeivel. S mivel ez esetben mindkét szülő Bak jegyű, előfordulhat, hogy gyermekei hamar felismerik a szülői szeretet hiányát. Nekik nem kényelemre és gazdag ajándékokra van szükségük, hanem szülői szeretetre, boldog, vidám családi körre, közös szórakozásra. Szerencséjükre a körültekintő Bak képes ezt észrevenni, s mivel alapjában jóságos és szórakoztató, idejében helyre hozhatja mulasztását s az anyagi gondoskodás mellett megtalálja módját a lelki közeledésnek is. A közös programokkal, néhány kellemes kirándulással, megőrizheti gyermekei szeretetét, mert ha nem, felnőttként hamar magukra hagyják öreg szüleiket. A Bak az ellentétek jegye, ha kishitűségében nem meri kimutatni szeretetét, ha úgy érzi már nincs kiért dolgoznia, hajlamos a búskomorságra. Hiába próbálná álcázni, felemészti magát. Fontos, hogy a két Bak jegyű szülő a sok munka mellett a szórakozásra is találjon időt, gyermekeik javára és a mindenki örömére.

Bak  - Bak páros munkaviszony, hivatás


Az állatöv azonos jegyében születettek általában mindenben a legjobban megértik egymást. A Bak ambiciózus, nagyravágyó, kitartó, minden erejét szakmai és társadalmi felemelkedésének szenteli. Sajátossága, hogy munkájában mindent felhasznál, ami keze ügyébe esik, de kivitelezésben ragaszkodik a megszokotthoz, a saját tapasztalatai alapján szerzett ismeretekhez. Fontos, hogy kitartó munkájában tartson néha szünetet, nehogy a megszokás rabjává váljon. Bármilyen szakmát választ is, a Baknak végcélja az anyagi érdek. Ha jól megfizetik, hajlandó a legnehezebb vagy legunalmasabb munkát is elvállalni. A Bak az önerőből érvényesülők jegye, a legnehezebb körülmények közül is képes kitörni. A biztos siker tudatában kitartón lépked fokról fokra a szakmai és társadalmi ranglétrán a csúcsig. A hírnév fontos a Bak számára, amiért becsületes munkával akar megküzdeni. Mozgató ereje az ambíció, a kitartás és az önfeláldozás, de végcélja mindig az anyagi érdek. Hivatásában mindig azt a lehetőséget választja, mely a legtöbb pénzt hozza, garantálja az anyagi biztonságot. Társadalmi helyzete megszilárdítása érdekében minden lehetőséget kihasznál, szakmai sikerei érdekében képes pénzt is áldozni. Különben szigorúan bánik a nehezen megkeresett pénzével. Olykor szívesen megvásárol valamiféle drága tárgyat, mely szebbé, kényelmesebbé teszi otthonát, de nem pazarló. A Bak számára vállalkozása és anyagi helyzete biztosítása a legfontosabb, mindent sikerre visz, amit akar. Uralkodó bolygója, Szaturnusz állásától függően a Baknak adódnak rosszabb hangulati is, amikor hajlamos a borúlátásra különös módon épp jóléte, a társadalmi helyzete megőrzése miatti aggodalmából eredendőn. Ilyenkor hasznosan érvényesülhet a két azonos jegy eltérő aszcendense. Kölcsönösen segítve egymást, a két Bak mindig túllép a nehézségeken. Hivatás szempontjából, bármennyire is szereti a pénzt, a Bak becsületesen akarja azt megkeresni. Már fiatal korában képes jól bánni a pénzzel, felnőttként sikeres a pénzvilágban, a bankban, s ha anyagilag már megengedheti magának, mindig bőkezűen megjutalmazza azokat, akik egykor segítették előre menetelében.