Bak - Rák párhoroszkóp

Bak és Rák párhoroszkópja eleinte jónak ígérkezik. Jellemükben sok a közös vonás, érzelmileg viszont nemigen egyeznek. A gyakorlatias és ambiciózus Bak mellett a mély érzésű és odaadó Rák nem találja meg a számára oly fontos szeretetet. A Bak az ellentétek jegye. Uralkodó bolygója, Szaturnusz hatására egyrészt kitartó, teljességre törekvő, törvénytisztelő, másrészt önző, szűk látókörű, sőt, kegyetlen is lehet. A föld elem révén túl anyagias, tele biztonságvággyal. Mindenben megfontolt, józan, céltudatos életet él, mely elvezet az önkifejeződéshez. Hibája, hogy bár megvan benne a szándék a boldogulásra, gátlásos és borúlátó, fukar és rosszindulatú. A Rák az állatöv rejtélyes jegye, akinek legfontosabb a saját és a családja védelme. Bár mindketten szívósak, szeretnek dolgozni és ragaszkodnak családjukhoz, idővel a feszültségek erősödnek köztük, mert érzelmileg és temperamentumban nem illenek egymáshoz. Amennyiben mégis párt alkotnak, viszonyuk inkább a megfontolt, családi érzésekre és kötelességtudatra épül, mint az érzelmekre. A fontos, hogy a Bak és Rák páros megtalálja a helyes középutat szeretet és közöny, munka és szórakozás között.

Bak  - Rák szerelmi horoszkóp


Bak és Rák szerelmi horoszkópja igen bonyolult. A pesszimista és merev Bak érzelmi szintje igen alacsony, így nehezen érti a szeszélyes Rák kedveskedéseit. A küllemében nem sok jóval kecsegtető Rák valójában kedves és figyelmes társ, csak túl érzelmes, aki szinte ráerőszakolja magát partnerére, amit a fegyelmezett Bak, aki szigorúan ellenőrzi vágyait és mindig uralja szenvedélyeit, nem fogadhat el. Intimitásukban a Bak túl érzéketlennek és hidegnek tűnik az odaadó és túlságosan ragaszkodó, mégis mindent kedvetlenül tevő Ráknak. Amennyiben a Bak képes legyőzni gátlásait, kapcsolatukban fenntarthatja a jó hangulatot. Különösen, hogy a Bak váratlanul megnyilvánuló humorérzéke a legkomorabb helyzetekben is felülkerekedhet, s még a túl érzékeny, sértődékeny és folyton magába zárkózó Rákot is képes kibékíteni.

Bak-férfi és Rák-nő kapcsolata


Bak-férfi és Rák-nő szerelmi élete igen hullámzó. Komoly nézeteltéréseik eltérő temperamentumukból erednek. Kapcsolatukban fontos, hogy mindketten megőrizhessék szabadságukat. A Bak-férfinak sok ismerőse van, de barátja kevés. Aki azonban elnyeri bizalmát, azt végleg megkedveli. Csakhogy bátortalanságában képtelen kimutatni a ragaszkodását. Így van ez a szerelemben is. Bak-férfi és Rák-nő szerelmi viszonya nehezen indul, de jellemük fejlődésével kapcsolatuk tartóssá válhat. Jobban kiismerve partnerét, a Rák melegszívűsége képes enyhíteni a Bak szigorán. A Rák kellemes, nőiesen gyengéd és hűséges partner. Hibája, hogy szeszélyes és nagyon érzékeny. Más veszély, hogy a Bak-férfi nagyon féltékeny természetű, épp önmagából kiindulva, aki nem hűséges. Amennyiben a Rák ezt nem érti meg, kapcsolatuk megszakad. Nehezen kommunikálnak. A megfontolt Bak ugyan szívesen megtárgyalná társával a gondjait, ám a Rák sértődékeny, hajlamos inkább magában duzzogni. Különösen, ha megbírálják, akár joggal is. Mivel azonban a megfontolt és hagyománytisztelő Bak-férfi mindig jó akar lenni, mindent az elvárásoknak megfelelően tenni, általában hajlamos kiengesztelni a túlságosan ragaszkodó és együttérző, ám a döntésekben inkább megérzései, mint értelme által befolyásolt Rák-nőt.

Bak-nő és Rák-férfi kapcsolata


Bak-nő és Rák-férfi kapcsolatának a kulcsa a kölcsönös fizikai vonzalom, bár az is inkább családias érzés, mint heves érzékiség. A megfontolt Bak-nő, visszafogottsága révén inkább hajlamos az anyáskodó magatartásra, mint az érzelgősségre a túlságosan ragaszkodó, függőségre vágyó Rák-férfi mellett.

A

Bak jegyű, legyen akár férfi, akár nő, érzelmi élete eléggé zárkózott, ám ha a Vénusz bolygó a Skorpióban vagy a Halakban áll, hatására a távolságtartó Bak félszegsége feloldódik, hűségesebbé válik, amit a ragaszkodó Rák nagy szeretettel viszonoz. A Rákot sokban befolyásolja a Hold állása, lelkiállapota sűrűn változó, a holdfázisoknak megfelelően különböző szakaszokon megy át: hol hideg és megfontolt, hol melegszívű és érzelmes. A függetlenségre vágyó Bak-nő általában magányos, nem szívesen tűri a Rák-férfi érzelmi ingadozását, ami nemigen vezethet tartós kapcsolathoz. Szerelmi viszonyuk ingadozó intenzitású.

Bak – Rák családi horoszkóp


Bak és Rák szülött házasságát a csillagjósok nem látják ajánlatosnak. Más a vérmérsékletük. Ha mégis összekerülnek, házastársakként érzelmi gondjaik ellenére, értelmük révén nyugodt családi életet teremthetnek maguknak. A Bak jegyű szívesen választ olyan társat magának, aki életében a szülőt helyettesíti, olyasvalakit, akit tisztelni tud. Mint általában döntéseiben, a Bak a párválasztásban is az értelmére, és nem az érzelmeire hallgat. Az állatövben a Bak jegyű az, aki a kényelem kedvéért hajlandó még az érdekházasságra is. De még ez esetben is számító, csak akkor határozza el ezt a lépést, amikor már minden feltételt megteremtett a kényelmes és nyugodt családi élethez. Hibája, hogy nem bízik senkiben, mindig egyedül akarja rendezni életét. Ebből a szempontból illik hozzá a túlságosan belenyugvó Rák, aki ellenkezés nélkül fogadja sorsát. Ennek ellenére, bár Bak és Rák szeretettel és türelemmel képes áthidalni a kezdetben elengedhetetlenül adódó súrlódások miatti nehézségeket, huzamosabb ideig aligha tartanak ki egymás mellett. Bármennyire türelmes és megfontolt is, a Bak nem képes elviselni a lelkiállapotát sűrűn megváltoztató Rák szeszélyeit és gyengeségeit. Kritikus megjegyzései pedig a Rákot sértik, aki a fegyelmezett és körültekintő Bak mellett nem érzi eléggé szeretve magát.

Bak – Rák páros viszonya a gyerekekkel


Bak ésRák szülők mellett a gyermekeik békében nőnek fel. Bár érzelmileg az eltérő vérmérsékletű páros kapcsolata nem épp eszményi, gyermekeiknek mindent megteremtenek egy nyugodt, kényelmes gyermekkorhoz. A Bak rendkívül jó szülő, anyagilag biztos támasza szeretteinek, sőt, gyakran túl sokat is megad nekik. Csak olykor túlzottan szigorú, mivel gyermekeit a saját életszemlélete szerint akarja nevelni. Szándéka jó, veleszületett szabadságérzete alapján gyermekeit is felelősség- és kötelességtudatra neveli, csak nem tudja kellőképpen kimutatni irántuk a szeretetét, ezért ügyelnie kell arra, hogy túlzott szigorával nehogy eltávolítsa őket magától. A Rák is nagyszerű szülő, jól bánik gyermekeivel, szigorú nevelőjük és jó pajtásuk egyben. A Rák-szülő mindig büszke a gyermekeire. Hibája esetleg csak az, hogy odaadó nagy szeretetében túlzottan elkényezteti őket, még nagykorukban is, így mikor a gyerekek felnőnek és saját otthont alapítva elhagyják a szülői házat a Rák-szülő képes annyira
bánkódni, hogy akár belebetegedhet is. A Bak-szülő hibája pedig az, hogy családja anyagi jóléte
érdekében naphosszat dolgozva megfeledkezik arról, hogy a sok munka mellett örüljön is a jólétnek, melyet kitartó munkájával megteremtett. A gyermekeknek szükségük van arra, hogy szüleikkel együtt legyenek, vidámságban, szeretetben.

Bak  - Rák páros munkaviszony, hivatás


Bak és Rák munkaviszonya hosszú távon is jól alakul. Mindketten munkakedvelők, értenek is a választott feladatukhoz. Az állatövben nem minden jegy szülötte vállalja szívesen a vezető szerepét, a Bak azonban hamar megragadja az alkalmat, hogy ő irányítson. Bár ez a beosztás elszigeteli, a Bak épp azt élvezi, hogy egyedül intézkedhet irodájából. De még ha munkatársai között van, akkor is távolságtartó. Mindez önbizalomhiányából ered, ám ha nem is épp annyira rideg, mint amilyennek látszik, a Bakban mindig van bizonyos fokú zsarnoki hajlam. Az éles eszű és megfontolt Rák jegyű munkatárs könnyen elnyeri a nagyravágyó és számító Bak tetszését. A Rák elszántsága és állhatatossága sokat lendít közös terveik kerekén. Túlzottan aggodalmaskodó természete ellenére a Rák sokszor épp határtalan fantáziája révén képes elhárítani útjukból az akadályokat, megoldani a gondokat. A gyakorlatias és megfontolt Bak mellett érvényesül a Rák logikus gondolkodása, így kettesben nagyszerű sikereket érhetnek el. Fontos, hogy a nagyravágyó Bak ne igyekezzen túl fokozott ütemben felküzdeni magát a hivatali és társadalmi ranglétrán. Amennyiben nem tanul meg pihenni is, nagyravágyása végzetes is lehet. Munkája anyagi oldala is nagyon fontos a Baknak, általában nincsenek anyagi gondjai, a pénzzel mégis fukarkodik. Ám ha karrierje forog kockán, nem zsugori. Hivatását illetően a Bak jegyű az élet bármely területén megtalálható. És amit vállal, abban élre jut, a kormányzattól a bankigazgatóságig, az egészségügyi dolgozótól a földművesig. Bár a Bak általában önerőből is boldogul, az éles eszű és megfontolt, ugyanakkor gazdag fantáziával bíró Rákkal kettesben rendkívüli sikereket érhetnek el, bármilyen munkaterületen. A Rák inkább megérzéseire hagyatkozik, ami igen hasznos, különösen a hirtelen döntések esetén. A védelmező és együtt érző Rák odaadása mérsékeli a szigorú Bak feszültségét.