Bika - Skorpió párhoroszkóp

Bika és Skorpió között különös kapcsolat szövődhet. Az asztrológiában a föld-jelek közelebb állnak a víz-jelek szülötteihez, mint a zodiákus többi jegyében születettekhez, így a Bika és a Skorpió szülöttnek is jó esélye van tartós kapcsolatra: mind a Bika, mind a Skorpió azonos nézeteket vall a szerelemről, a házasságról, a mindennapi gondok kezeléséről.

Az is megkönnyíti összeférhetőségüket, hogy a Skorpiót vonzza a kényelmet, szépet, sőt, fényűzést szerető és megteremteni képes Bika jóléte, aki meglepő könnyedséggel kész végrehajtani a Skorpió óhajait.

Bika - Skorpió szerelmi horoszkóp

fizikailag erősen vonzódnak egymáshoz, a szex mindkét jegy számára létkérdés. Érdekes az, hogy míg a Bika egyszerűen örömöt lát benne, gyengédségével társa iránti szeretetét akarja kifejezni, addig a Skorpiót a kíváncsiság, a megismerés vágya vezérli. Összeférhetőségük érdekében fontos, hogy a Bika - Skorpió páros figyeljen egymás érzékenységére, nézeteltéréseik ne váljanak mindennapossá, mert a kisajátító hajlamú Bika épp oly féltékeny és haragtartó mint a lobbanékony Skorpió, ami szakításhoz vezethet.

Bika nő és Skorpió férfi kapcsolata

A szép, nőies és rokonszenves Bika - nő vonzza az erős Skorpió férfit, aki az élet minden pillanatát teljes erővel akarja megélni. A jegyét uraló Vénusz bolgygó hatására a Bika elbűvölő, érzéki, szereti a szépet, aki ég a vágytól, hogy szeretetét gálánsan kifejezze, ám ha kettesben marad egy lobbanékony természetű Skorpió férfival, hamar elveszti fejét. A Skorpió hirtelen kitörő szerelmi vágyának, mely sosem tudni mitől lángol fel, nem könnyű ellenállni.

A Skorpió férfi nem ismeri az önmegtartóztatást, folyton kalandra vágyik, nem tűr ellenvetést. Általában a híres s még inkább a hírhedt nőok vonzzák, hisz maga is csupa szenvedély. És a Bika jegyben született nőok közt ideális partnerre talál. Bizonyos elemzések alapján az asztrológusok a Bika jegyben született nők között két csoportot különböztetnek meg: egyik csoportra jellemző, hogy nem sokat adnak a szép ruhákra és a hiúságra, ami különben jellemző a Bikára, s diszkréten, általában a gyenge férfiakat hódítják meg. A Skorpió viszont, a másik csoport képviselőjét veszi észre, a fatális nő típusát, aki a saját érzékei rabja, kokett, az a veszedelmes típus, akitől általában óvakodnak a férfiak, mert sok szerencsétlenséget hozhatnak rájuk, de ők maguk nem boldogok. És a Skorpió férfit épp ez lelkesíti fel. Persze, gyengédség nem várható a Skorpió férfitól, a nő akaratát vagy szemérmességét figyelemre sem méltatja, de az biztos, hogy partnernőjét a vad gyönyörök csúcsára juttatja. S mivel a Bika nőnek sokat jelent a szex, az élvhajhász Skorpió elbűvöli.

Csakhogy a Bika féltékeny természetű, ahogy a Skorpió is, mely jegy szülötte az állatöv legbirtoklóbb jegye. Ezért jobb, ha nem féltékenkednek, mert az katasztrofális helyzetekhez vezethet. A szenvedélyes Skorpió férfi szinte rabja érzékeinek. Olyannyira, hogy gyakran elveszíti józan eszét. Bár másokban megveti a gyengeséget, ő maga gyakran labilis, épp ezért, jó ha óvakodik az italtól, a kábítószerektől. A Skorpió hamar kész a veszekedésre, agresszív és sosem gondol meggondolatlansága következményére. A sértést sosem felejti, sőt bosszúálló, ezért jobb óvakodni tőle. Ám az erős és béketűrő Bika nő képes annyira mérsékelni a Skorpió férfi rossz hajlamait, hogy végül is nagyon hűséges társra, igaz barátra talál a Skorpió férfiban.

Bika férfi és Skorpió nő kapcsolata

A Bika és Skorpió jegyben született két ember összeférhetőségét erős testi vonzalmuk határozza meg. Előny az is, hogy világszemléletük is azonos. A Vénusz bolygó uralma alatt álló Bika a kiegyensúlyozott érzelmi élet híve, mely bizos hátteret nyújthat számára munkájában is. A higgadt és biztonságot kedvelő Bika férfi mellett a lobbanékony és intuitív Skorpió nő kezdetben érdekes lehet, csakhogy mindketten féltékeny természetűek, kisajátítók. A Skorpió nő nagy élvezethajhász. Ő az, aki kiszemeli partnerét, akit addig üldöz, míg elbűvöli. 

A Skorpió nőnek a szerelem olyan játék, mely csak a sajátja, más ne is próbálkozzék utánozni őt. Szenvedélyes, igényes, társától teljes csodálatot vár. Szenvedélyét még egy Bika férfinak sem könnyű kielégíteni. Ám ha megcsalják, rendkívül féltékennyé válik. A Skorpió nő mindenkiben lehetséges riválist lát, jelenetet rendez akár egy szóért, egy másra vetett pillantásért. És a Skorpió nő erős férfit feltételező domináns magatartásával, a maga fantáziadús kísérletezgetéseivel, erotikus játékaival tökéletesen megfelel a Bika férfinak, hisz  mindezt, miként a hűséget is, odaadó szerelemmel hálálja meg.

A Skorpió nő temperamentuma a legszélsőségesebb valamennyi csillagjegy szülötte közül. A Skorpió különösen rámenős, mindent teljes erőbedobással végez, ezért  fárasztóan hat a környezetére. A türelmes és hatalmas erejű Bika mellett viszont nem lesz hiánya örömökben. A szépet szerető, luxusra vágyó Bikát nem zavarja a kiismerhetetlen Skorpió nő nagystílű költekezése sem. Csillagjegye értelmében a Skorpiónak nem is kell soha áldoznia azért, hogy biztosítsa a kényelmét, sőt luxusban éljen. Elbűvölő teremtés, aki bátran számíthat a megérzéseire. És a Bika mellett nemcsak anyagi jólétben, hanem érzéki gyönyörökben is dúskálhat.

Bika - Skorpió családi horoszkóp

A Bika szülött számára fontos a család. Körültekintő, gondoskodó családfő lehet. A Bika mindig családja életszínvonala jobbá tételéért küzd, akkor is, ha már luxusban él. Amennyiben a Bika - Skorpió párosban az utóbbi az nő, jó tudni, hogy látszólagos magabiztossága ellenére, a Skorpió nő teljesen a férjére hagyatkozik, határozottan a férjétől függ. Rendkívül hűséges és bármikor kész küzdeni, áldozatot hozni érte, ám ha megérzi a Bika hűtlenségét, rettenetes lehet. Ezért jó, ha a Bika, akit amúgy sem a kalandvágy hajt, nem lép félre, hiszen Skorpió párja mellett aligha hiányolja az érzéki örömöket, mert ha megharagítja, a legrosszabbra is számíthat.

Amennyiben a Bika - Skorpió párosban a Skorpió a férj, annak a család épp annyira szent mint a Bika jegyűnek. A Skorpió jegyben született férfi ragaszkodik a feleségéhez és hűséges is hozzá. De a béke kedvéért jobb ha a Bika átadja neki a vezetést, ha a családban a Skorpió uralkodik. A Skorpió szerint az nőnek nincs joga ellenszegülni, a családfő szerepét a férfira kell hagyni, aki mindkettőjük helyett hivatott dönteni, mindenben. A saját hibáival szemben elnéző Bika és a mániákus, rögeszmés Skorpió, aki nem hajlandó beismerni, hogy szüksége van az irányításra, jobb ha óvakodik az összetűzésektől.  

Ha valaki bármelyiket is kihozza a sodrából nem lehet tudni, meddig jut el a haragja. A Bika hajlamos egyszerűen elhagyni társát, ám a Skorpió zázkózottsága kegyetlenséggé fajulhat, gyűlölködéssé. Szerencsére a horoszkóp más területei, egy előnyös aszcendens például módosítja a Skorpió rossz hajlamait.

Bika - Skorpió viszonya a gyerekekkel

A Bika - Skorpió  szülők gyermekének nem könnyű a gyermekkora. Normális körülmények között a Bika végtelenül kedves, gyengéd, s főleg megbízható, akire számíthat a családja. Ha gyermeket akar, annak idejét alaposan eltervezi, érkezéséig minden feltételt megteremt, hogy gyermekei jólétben éljenek. Ám ezzel önként megfosztja magát a családi örömöktől, a közös családi étkezésektől, a szabadidei kirándulásoktól, s így nincs alkalma jobban megismerni gyermekeit, akik úgy nőnek fel, hogy nem volt mikor közel kerüljenek egymáshoz.

Előfordulhat, hogy a családja jólétéért egy életen át dolgozó Bika gyermekei, mivel mindig mindenük megvolt és nem tanulták meg azt értékelni  is,  ha nem is tékozolják el a családi vagyont, komoly nemzedékek közti konfliktusba kerülnek a Bika szülővel. Az igényes Skorpió szülő pedig túl sokat követel gyermekétől.

A Bikával ellentétben, a Skorpió szülő mindent tudni akar gyermekeiről, olykor már-már tolakodón beavatkozik nem csak játékaikba, hanem szinte gondolataikba is. Csakhogy a szülő-gyermek mély és meghitt viszonyát nem a tolakodó szigor teremti meg, inkább a játékos hangulat, a humor. Ezért a kissé merev természetű Skorpió-szülőnek is be kell látnia, nem mindig az a legjobb, amit ő vél annak. Különösen arra vigyázzon, hogy ne engedje fellobbani féltékenységét, ha gyermeke esetleg többet ér el az életben, mint ő, elvégre a gyermek sikere a szülő érdeme is.  

Bika - Skorpió munkaviszony, hivatás

A Bika mindig  előrelátó, tudni akarja, hogy elvégzett munkájáért mi a fizetése. Mindenben betartja a szabályokat.  A Skorpió nagyon ambíciós és könnyen összpontosít a lényegre. Bátor és kiváló kezdeményezőkészségű. Bár szabad szellem, mindig szüksége van egy tanácsadóra, akire biztosan támaszkodhat. Ebből a szempontból a Bika megfelelő társa. Amennyiben a Skorpió a főnök, a Bika jegyű lelkiismeretes, aprólékos és kitartó a munkájában, akinek rendszeretetére és alaposságára lehet támaszkodni.

A Skorpió jegyű dinamikus, jó munkabírású de gyakran elfecséreli az energiáját. Mivel a munka nagyon fontos neki, jobbára túl sok dolgot akar egyszerre elvégezni. Ám a siker érdekében képes bármily akadályt átlépni. Ez a megfontolatlanság viszont vesztét is jelentheti. A Skorpió nagyon komplikált egyéniség, akitől sosem tudod mit várhatsz. A hamis embereket nem tűri. Kiváló kritikai érzéke alapján könnyen kiismeri az embereket, aki partnere erényeit és hibáit még akkor is elemezgetni fogja, ha az maga a tökéletesség.

A Skorpió a munkában, ahogy az életben is, gyakran mindent egy kockára tesz, a gazdasági ügyekben viszont nagyszerű gyakorlati érzékkel rendelkezik, ezért is ajánlott ezen a területen keresnie az érvényesülést. Annak ellenére, hogy a Skorpió számára az élet nagy nehézséget, valóságos kínt jelent, esetleges kudarca után hamar talpra áll, ahogy a főnix madár éled újjá a saját hamvából.