Ikrek - Rák párhoroszkóp

Érzelmi szempontból az Ikrek és a Rák szülött közös vonásai, a kíváncsiság és változtatásra vágyásuk érdekessé teszi kapcsolatukat. Csakhogy a bátortalan és hagyománytisztelő Rák nemigen képes kimutatni érzelmeit, az Ikrek pedig a szerelemben is kedveli a játékosságot, néha- néha a flörtöt sem veti meg, ami veszélyezteti kapcsolatuk tartósságát.

A Rák túl házias természetű, birtoklási vágya szinte elviselhetetlen a felületes és állhatatlan Ikreknek. A Rák szükségét érzi a kedvességnek, a biztatásnak, az Ikrek pedig olykor igen brutális lehet. Összeférhetőségük mégis lehetséges, mert a tartós kapcsolatra, védettségre vágyó Rák, elfojtva sérelmeit, elfogadja a nyugtalansága ellenére is könnyen alkalmazkodó Ikreket, akit sosem csak az érzelmek irányítanak. A Rák mellett kellemes otthonra számíthat.

Ikrek - Rák szerelmi horoszkóp

Az Ikrek jegy szülötte számára, a nyilvánvaló fizikai vonzalom mellet, fontos a mély szellemi kapocs, a partner érdeklődése minden iránt, ami neki fontos. Határozott véleményt vár el mindarról, ami történik körülöttük, amit cselekszenek. A Rák elbűvölően érzéki szerető, ám ha viszonzásul érzéketlenséget észlel, máris visszahúzódik páncéljába.

Erős érzelmi beállítottsága arra ösztönzi a Rákot, hogy biztonságot keressen. Nem annyira fizikai- anyagi jellegűt, inkább lelki védettséget. Mint minden víz elemű csillagjegyben születettnél, a Ráknál is nagyon sokat jelent minden kapcsolat, melyek meghatározzák egész érzelmi életét. Míg az Ikrek képes racionálisan elemezni érzelmeit és világosan szavakba önteni, ékesszólón kimondani, a Rák jegyben született befelé fordul, önmagában bejárja múltját, ábrándozik.

A Rák esetében a világon minden összefügg az érzelmekkel. Ezek pedig változékonyak. Az érzelem a legmegbízhatatlanabb valami, ezért a Ráknak szüksége van a védettségre és biztonságra. Az állhatatlan és felületes Ikrek mellett viszont nem biztos, hogy megtalálja.

Ikrek férfi és Rák nő kapcsolata

Az Ikrek férfi logikus és racionális beállítottságú, míg a Rák nő teljesen intuicióira hagyatkozik. Erősen befolyásolható, érzékeny, ami megnehezíti önérvényesítését. Ezért céljait hajlamos kerülő utakon elérni, miközben sokminden megtörténhet vele. Az érzések, hangulatok, a képzelet és álmodozás, a nem pontosan meghatározott vágyak és sejtések nehezítik közeledését partneréhez. Mivel azonban a Rák alapvetően víz elemű jegy, passzivitásának és tétlenségének is megvannak a határai. Bár nyugodtak és hallgatagnak tűnik, a Rák nő nagyon jól ismeri érdekeit és azt is, hogy azoknak miként szerezzen érvényt.

Rosszabb fázisában igen önző is lehet. Tetteiben félelmetesen következetes, ami gyakran makacssághoz vezet. Az ideges és állhatatlan Ikrek, kiváló alkalmazkodókészsége ellenére, ezt nehezen visel el. Összeférhetőségük érdekében jó, ha az Ikrek mérsékeli felületességét, mellőzi kis hazugságait, a Rák pedig fékezi birtoklási vágyát és túlzott háziasszonyi igyekezetét inkább csevegésre, szellemes vitára váltja. A Rák szülöttet a vele született egészséges humora sok válságos pillanaton átsegíti.

Ikrek nő és Rák férfi kapcsolata

Az Ikrek és Rák két mutatós, gyakran szép ember találkozása, akiket mindenki csodál a társaságban. Az Ikrek nő általában ragyogó jelenség, macskaszerű mozgása, kedvessége hamar felkelti a szenvedélyes, gyengéd Rák férfi érdeklődését.

Az Ikrek nő nem mondható otthonszerető háziasszonynak, lakását mégis rendben tartja, képes eleget tenni háziasszonyi kötelezettségeinek, de emellett nem hanyagolja el szakmai képzését vagy munkahelyét, ahogy a társasági életet sem. Csak vigyáznia kell, mert gyakran megfeledkezik a tapintatról, kiváltva az ellenszenvet maga iránt. Ilyenkor az Ikrek nő szertelenül izgatottá válik, párját a helyzethez semmiben sem illő, jelentéktelen dolgokkal nyaggatja, amit a Rák, aki mindig távol tartja magát a pletykáktól, nem ért meg.

A Rákot nagyon nehéz kiismerni, bizalmát sem könnyű megnyerni. Látszólagos nyugalma nagyon is határozott jellemet takar, szenvedélyesen képes megvédeni saját nézeteit. De a Rák férfit nem könnyű meghódítni, mert érzéseit nem mutatja ki, csak annyit, amit másokkal láttatni akar. Vannak olyan titkai, melyeket a legközelebb állók előtt is megőriz.

A Rák férfi tiszteli a nőt, természetéből fakadón a szépnem védőjének érzi magát. Udvarias, lovagias, főleg azokkal, akik társaságában ő maga is érdekessé válik. Azonban, ahogy meghódítja a kiszemelt nőt, nagyon birtoklóvá lesz, amit az Ikrek szülött nem szívesen visel el. Ilyenkor a Rák magába zárkózik, morcos lesz, és nem lehet szóra bírni, hogy mi bántja. Az ideges és feszült Ikrek nő pedig nem késik kritikáival, tapintatlan megjegyzéseivel, ami csak azért nem vezet szakításhoz, mert a Rák túlságosan állhatatos.

Ikrek - Rák családi horoszkóp

Az Ikrek felületes és állhatatlan, a családjához nemigen kötődik, míg a Rák jegybn született nagyon ragaszkodik övéihez, rendszerető. A Rák szülött eredendő kedvességével kellemessé, harmonikussá teszi a házaséletet. Csak nagyon birtokló természetű. Ez a temperamentumbeli különbség sok nézeteltérésre adhat okot. A Rákban igen erős a szótlan megértés, a valahová való tartozás vágya, ehhez járul biztonságvágya, ami megnehezíti, hogy nyíltan kifejezze dühét, kimondja sérelmét. Házasság esetén mégis van remény a tartós kapcsolatra, mert kölcsönös fizikai vonzalmukon kívül, mindkettőnek szüksége van a megértésre és a kölcsönös együttérzésre. A Ráknak, a lelki védettség mellett nagyon fontos az anyagi biztonság is. És az agyafurt, találékony Ikrek mellett ezt lehetségesnek látja.

Ikrek - Rák páros viszonya a gyerekekkel

Az Ikrek energikus szülő, aki önmagából kiindulva, gyermekeitől is elvárja a folytonos tevékenységet. Mivel a levegő jegyű Ikrek akkor éri el a legjobb eredményeket, ha egyik feladatról a másikra ugrik át, gyermekeitő is elvárja a sokoldalóságot. Bár sokoldalúsága meghozza a maga csúcsait és hullámvölgyeit, azt hiszi gyermekei is akkor járnak jól, ha még szabadidejüket is kitölti különféle foglalkozásokkal. Ezért jól jön mellé a Rák jegyű társ, akiben erős ösztönös vágy él, hogy szülői érzelmeit kifejezhesse, mindentől óvja gyermekét. Sajnos megtörténhet, hogy amikor a gyermekek felnőnek, a Rák szülő, túlzott ragaszkodásában, nagy szenvedéssel éli meg a változást.

Ikrek - Rák munkaviszony, hivatás

Az Ikrek és Rák jegyű szülöttek szakmai szinten jól egyöttműködnek. Legalábbis addig, amig a Rák hagyománytisztelete és uralkodni vágyása nem kerül összeütközésbe a felületes és állhatatlan Ikrek szándékaival, aki sok mindenhez ért, de valójában semmibe sincs türelme alaposabban belemélyedni. Az ismereteket gyorsan feldolgozó Ikrek szülöttnek szüksége van mindent megbeszéni valakivel, szeretne megalapozott véleményt hallani. Ennek ellenére, saját véleményéhez a végsőkig ragaszkodik, még ha hibás is. Így természetes, hogy könnyen keletkezhet szóváltás közöttük.

A tartózkodó és túl érzékeny Rák, ismerve saját sebezhetőségét, nem mer közös tervekbe kezdeni a mindig más és más tevékenységbe lendülő Ikrek mellett. Az Ikrek társat azért is nehéz elviselni, mert hajlamos mindent magára vállalni és előfordulhat, hogy feledatainak nem tud eleget tenni.

Beosztottként az Ikrek kellemes, dinamikus társ, bár szószátyárságát nem könnyű elviselni. A Rák viszont nem arra termett, hogy vezessen. Ha mégis ilyen helyzetbe kerül, szívósan, lelkiismeretesen dolgozik, amiért egyesek túlbuzgónak vélhetik. De nem érdekli, mert a Rák számára a munka révén is csak a családja anyagi helyzetének a biztosítása a fontos. Örökös lelki vívódásait a jóléttel egyensúlyozza ki. A Rák számos téren élvezi a változatosságot, ám pályafutásában megőrzi a folyamatosságot.

A Rák szülött kiválóan alkalmas ápolónak, helye lehet a gyógykezelésben. De jól boldogul olyan téren is, ahol fantáziáját gyümölcsöztetheti. A Rák gyűjtőszenvedélyére jellemző, hogy a pénzétől sem válik meg szívesen: nem költi el, inkább valahol otthon rejti el. A tétlenséget nem tűri, még idős korában is folytatja az általában fiatalon megkezdett mesterségét, ami növeli önbizalmát.