Rák - Vízöntő párhoroszkóp

A Hold uralta Rákot az érzelmek, a hangulatok, főleg az ábrándozás és vágyak határozzák meg, félelmek, sejtelmek befolyásolják. A Vízöntőt a Szaturnusz bolygó uralja, másodbolygója az Uránusz, ami ellentétesen befolyásolja. Az Uránusz a Vízöntőt a korlátai lebírására, a szokásoktól való felszabadulásra készteti, a Szaturnusz viszont kijelöli számára a törekvései irányát és határait.

A Vízöntő sokrétű, színes egyéniség, jövőorientált idealista, humánus, erős etikai és morális alapjai vannak, akinek eszménye a tökéletes világ. Mindez hajlamossá teszi, hogy elutasítsa az élet anyagi oldalát. Az erős érzelmi beállítottságú víz elemű Rák viszont folyton biztonságot keres magának. Mint minden Víz jelű szülöttnek, a Ráknak is nagyon fontosak az egyéni kapcsolatok, ezek azonban nem anyagi, hanem kizárólag érzelmi alapúak. A levegő elemű Vízöntő pedig erősen eszmei beállítottságú, afféle eszményi, tökéletes világban él, mintha a valóságot csak madártávlatból szemlélné. Célja a tökéletes szellemi szabadság és a megértés, az érzelmeknél magasabb szintű távlat, mely a túl szentimentális és birtokló Rák mellett, úgy érzi, csorbát szenved.

Mégis a Vízöntő, a zodiákus e szabad szellemű csillagjegye alatt született egyén, kezdeményezőkészsége és találékonysága révén elérheti a bizonyos fokú megértést, hiszen a Vízöntő egyik sajátossága, hogy szinte mindent szeretne megjavítani, egyfajta tökéletes állapotba hozni, még akkor is, ha az nemigen felel meg a dolgok elvárt menetének.

Rák - Vízöntő szerelmi horoszkóp

Rák és Vízöntő más - más temperamentum, ritkán kerül szerelmi viszonyba. Egyes asztrológusok szerint kapcsolatuk nem ajánlott. A túlságosan ragaszkodó és kisajátító Rák sérti a Vízöntő szabadság igényét, szinte megfojtja túlzottan birtokló természetével.

Az alapvetően magányos Vízöntő pedig akaratlanul is megsérti közönyével a túl érzékeny Rákot. Mégis, ha a szépet szerető Vízöntő, kivételes módon, hajlandó észrevenni és megdicsérni a Rák valamely szép ruháját, ha képes bókolni kicsit, esetleg romantikus környezetet, hangulatot teremteni, a Rák könnyebben szabadul gátlásaitól és könnyebben megérti a szabad szellemű Vízöntőt. Csakhogy a humanista gondolkodású Vízöntő, aki mindig a világ gondjain elmélkedik, nem figyel fel a Rák érzelmi igényeire, hiszen mindig nagy kérdések megoldásán, embertársai megsegítésén töri a fejét.

Rák férfi és Vízöntő nő kapcsolata

Érzelmi összeférhetőség szempontjából a Rák és a Vízöntő jegyű nem a legmegfelelőbb páros. A Rák férfi szenvedélyes, gyengéd, partnerének sokat ad magából, de cserébe viszont is elvárja mindezt. A Vízöntő nő elbűvölő, mindig az élvonalban halad, fogékony az újra és eredetire, ami öltözködésében is megnyilvánul. Álmodozó természetével sajátos légkört teremt maga körül. Általában rendkívül művelt, ami nemcsak kellemesen nagyvilági személyiséggé teszi, de igen érdekes beszélgető partnerré is.

A Rák férfi viszont olykor kimozdíthatatlan a nyugalmából, válsághelyzetben pedig hamar kijön a sodrából. Sűrűn váltakozó lelkiállapota, sértődékeny magatartása nehéz partnerré teszi. Ilyenkor a Vízöntő ingerlékennyé, kötekedővé válik a Rák mellett, költekezik, amit a Rák nem nézhet jó szemmel, még a különben rokonszenves, szeretetre méltó és hűséges Vízöntő részéről sem.

Rák nő és Vízöntő férfi kapcsolata

A Hold uralta Rák nő szelíd, megértő társ, csak kissé túl szomorú és szeszélyes, váltakozó hangulatú, mint a holdfázisok. A Vízöntőt Szaturnusz bolygó uralja, másodbolygója az Uránusz. A Szaturnusz egykor a Naprendszer határát jelölte, ami az asztrológiában összefügg a korlátozással, de a kitartással, állhatatossággal, szívóssággal is.

A túlságosan birtokló hajlamú Rák nő mellett, a Szaturnusz uralma alatt álló Vízöntő férfiban feléledhet az önzés, sőt a kegyetlenség. A Vízöntő jellemében ugyanakkor érvényesül az Uránusz hatása is, ami ösztönzi eredetiségét, sokoldalúságát és függetlenségét. Ám, ha egyesek szemében épp ez növeli a Vízöntő varázsát, a Ráknak ez olykor különcségnek, hóbortnak tűnhet, ami elől mélyen páncéljába visszakozik.

A Vízöntő esetében a tökéletes személyes szabadság vágya és a társadalmi konvenciók tudata a megújulás gondolatához vezet, a haladás, az általános körülmények javításához, amit, természetesen párkapcsolatában is szeretne elérni. Ám a szeszélyes, mogorva és túl érzékeny Rák nem ad erre sok esélyt.

Rák - Vízöntő családi horoszkóp

A Rák igen magába zárkózó, otthonülő és tartózkodó típus, mellette a Vízöntő túlságosan is társaságkedvelőnek tűnik. A Ráknak egyik meghatározó vonása, hogy nagyon fontos számára önmaga és a családja védelme. Övéit mérhetetlen szeretettel veszi körül, csak vigyáznia kell, hogy ne vigye túlzásba a negédeskedést, az érzelgősséget.

Az önállóságra vágyó Vízöntő nehezen enged magához másokat, mert előre látja egy esetleges vég fájdalmát. Nehezen viseli mind a lelki, mind a fizikai beavatkozást. A Vízöntő férfi eszményi társra vágyik, s ha nem találja meg, hajlamos a boldogtalanságra. Ha viszont a házasság mellett dönt, a Vízöntő - férj hűséges, még a hűtlenségre hajló társ mellett is. Ha olykor megenged is magának egy - egy enyhe flörtöt, a Vízöntő férfi jó férj.

A Rák jegy szülötte ragaszkodik otthonához, szereti a szépet. Élveteg, igazi ínyenc. Örömét szívesen megosztja másokkal. A Vízöntő, már a közhiedelem szerint rendkívül barátságos, sok tekintetben viszont nagyon is zárkózott, aki nem enged betekintést magánéletébe. Csakhogy tudnia kell különbséget tenni a személyi függetlenség és az elszigetelődés között. A gyakran magába zárkózó Rák mellett azonban ez aligha sikerülhet a Vízöntőnek.

Rák - Vízöntő páros viszonya a gyerekekkel

A Rák jegyben született ösztönösen vágyik a család menedékére, gyermeket akar, akiben életcélt lát. A Vízöntő nem bízik az együttélésben, önállóságra, függetlenségre törekszik, így sok Vízöntő végül egyedül marad. Ám ha elkötelezte magát és gyermeke születik, a Vízöntő - szülő igen sajátos módon neveli gyermekeit. Míg a Rák, túlzott ragaszkodásában nagyon elkényezteti gyermekeit, a Vízöntő, bár a biztonságot és fegyelmet nagyon szigorúan veszi, gyakran megfeledkezik arról, hogy a más csillagjegyben született gyermekei esetleg nem annyira vállalkozó szelleműek, nem annyira sokoldalúak, mint ő, s legtöbb esetben sokkal szokványosabb célokra törekednek.

A Vízöntőnek be kell látnia, hogy nem gépiesen kell viszonyulnia gyermekei hajlamaihoz és törekvéseihez, hanem sok odafigyeléssel követni fejlődésüket. Szerencsére, a Vízöntő rugalmas szülő, aki mellett gyermekei képesek a legjobbra, a legtöbbre törekedni, sikerrel. Emellett, ha a gyermekeihez védelmezőn és érzékenyen viszonyuló Rák hajlandó logikus gondolkodás szerint, és nem csak érzelgős kényeztetéssel nevelni gyermekeit, eredeti kitartása és bátorsága révén, a lelkes Vízöntő mellett képesek lesznek gyermekeiknek megfelelő légkört biztosítani. 

Rák - Vízöntő munkaviszony, hivatás

Rák és Vízöntő a munkában jól összefér. A megérzéseire hagyatkozó Rák és a Vízöntő eredetisége, ötletessége jó eredményekhez vezet. A barátságos, humánus, őszinte és hűséges Vízöntő képes a rejtélyes, gyakran magába zárkózó és szeszélyes Rákot is munkára buzdítani.

A sokféle munkára alkalmas Vízöntő bármit tesz is, elvégzi a vállalt feladatot. Csakhogy a Vízöntő igen hajlamos, hogy mindent maga végezzen, minden felelősséget is magára vállalva, ami gyakran lehangoltsághoz, végkimerüléshez vezethet, amit a Rák örökös aggodalmaskodása csak fokoz. Szerencsére, a Vízöntőben lelkileg van annyi erőtartalék, hogy talpra álljon és kövesse eredeti elképzeléseit.  

A Vízöntő minden munkájában a maga módján akar megfelelni az elvárásoknak, nem tűr semmiféle korlátozást. Rendkívül ambiciózus, élvezettel és hozzáértéssel folytatja tevékenységét, gyakran jótékony jellegű foglalkozást. A Rák is vonzódik a humán pályákhoz, nemcsak jó tanár vagy ápoló lehet, hanem végtelen fantáziája révén a nem kevésbé fantáziadús Vízöntőt is követni tudja. A Rák nem vezetői alkat. Csakhogy a Ráknak nem annyira a munka öröme, mint a pénz fontos.

Gyűjtögető hajlama olyakor addig fajul, hogy elkölteni sem akarja, inkább csak rejtegeti a megkeresett pénzét, bár szeretteire olykor szívesen költ némi pénzt. A Vízöntő viszont nem sokat ad a pénzre, így bármennyi pénze lenne is, hamar kifolyik a kezéből. Rák és Vízöntő párosnál fontos, hogy pénzkérdésben mindketten megtalálják a helyes középutat.