Szűz - Bak párhoroszkóp

A Szűz és a Bak jegyű szerencsésen kiegészítik egymást. Mindkettő föld-elemű jegy, magába forduló, zárkózott alkat. Míg a Szűz élete tele veszéllyel és anyagi veszteséggel, a Bak élete csupa vívódás és irigység övezte göröngyös út, mely során hol csúcson van, hol lebukik.

A Szűz a munkájának, a Bak szakmai és anyagi céljainak él. A hányatott életű Baknak megoldás, ha érdemei alatti szinten tevékenykedik, elkerülve az üldözöttséget. A Bakot a kudarcok csak még jobb munkára ösztönzik, fényes pályafutása legtöbbször kivívja környezete csodálatát.

Mikor a Szatrnusz védelme alatt álló Bak jegyben született sötétebb oldala érvényesül, előtűnik a szadizmus, az anarchia felé sodró hajlama. A Bak idővel anyagi jólétre tesz szert, ami némiképp boldogítja. A Szüzet vonzza a Bak egyénisége, kiegyensúlyozottsága, s bár tudja, hogy az erős jellemű Baktól sosem várhatja el, hogy az ő szabályai szerint éljen, szívesen alkalmazkodik hozzá, mert mindketten megértők, rendszeresek. Szerelmi viszonyuk könnyen jó házassághoz vezet.

Szűz - Bak szerelmi horoszkóp

Szűz és Bak jól illenek egymáshoz. A félénk és aggályoskodó Szűz nehezen választ társat. Szereti az elővigyázatos embereket, akik tisztában vannak saját érdekeikkel. A gyakorlatias és megfontolt Bak kiváltja érdeklődését, de sem a Szűz, sem a Bak jegyű nem tudja kimutatni érzéseit.

A szégyenlős Szűz, bár a jó megjelenésű, erős Bakhoz első pillantástól erősen vonzódik testileg, bármit megtenne érte, természetes szerénysége gátolja a közeledésben. Ám ha képes lazítani, felismerni, hogy a szexualitás olyan örömforrás lehet, melyet nem szabad eltitkolnia partnere előtt, szerelmi viszonyuk harmonikus lesz.

A Bak érzelmi szintje elég alacsony, mégis belátja, hogy partnerének szüksége van az iránta érzett szeretete kinyilvánítására. Hirtelen fellángoló szerelmük ugyan viszonylag hamar véget ér, sok más téren annyi közös érdekük akad, hogy kapcsolatukat végül is érdemes holtukig megőrizni. A Szűz pontossága megsokszorozza a Bak erejét.

Szűz férfi és Bak nő kapcsolata

Szűz férfi és Bak nő találkozása szerencsés kapcsolathoz vezet. A mindent aprólékosan elemző Szűz férfi számára a nő különlegesség, akit fel kell fedezni, kitapasztalni, de a nemiség az élet olyan oldala, mely nem érdemel túl sok figyelmet. A nőkkel szemben hajlamos az atyai magatartásra.

A Szűz férfi elbűvölő szellemisége révén nagy hatással van a nőkre, ha szerelmes nagyon odaadó. Csakhogy a Szűz férfi úgy véli, hogy a munkája, a pályafutás fontosabb, mint holmi érzelmi viszony. A Bak nővel viszont jó összhangba kerül a Szűz férfi, legfeljebb a részletek kidolgozásában adódhatnak nehézségeik, de ez inkább munkaviszonyukra vonatkozhat.

Érzelmileg, amennyiben a Szűz férfi nem akarja mindenképp csakis a saját akaratát érvényesíteni, nem próbálja a Bak nő jellemét átváltoztatni saját elképzelése szerint, tartós szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük. Legalábbis amig a Szűz férfi nem veszi észre, hogy nem ő a legfontosabb a Bak nő életében, aki a munkáját és a pénzszerzést mindenek elé helyezi. Ezért idővel kapcsolatuk unalmassá válhat, de a közös érdekek könnyen kényelmes házassághoz vezeti a kapcsolatukat.

Szűz nő és Bak férfi kapcsolata

Szűz nő és Bak férfi sokban megegyeznek, kapcsolatuk tartós lehet. Az általában szép és jó megjelenésű Szűz nő, aki mindig egyszerű, bármiféle különcködéstől mentes ruhákat visel, hamar megnyeri a gyakorlatias és megfontolt Bak férfi elismerését, még ha első pillantásra a hideg Szűz nő ellenszenvesnek tűnhet is.

A Bak férfi azonban hamar kiismeri, mivel ő maga is szükségtelennek tartja túláradó gyöngédséggel vagy elsöprő szenvedélyességgel kifejezni érzelmeit. Annál beszédesebbek a tettei. Látszólagos hidegsége ellenére, a Bak nagy szeretettel övezi partnerét, akitől viszont is elvárja ugyanezt. A Szűz nő örökös tevés-vevése, mely mást talán idegesít, a munkáját legtöbbnek tartó Bak mellett erénnyé válik.

Szűz - Bak családi horoszkóp

A tökéletességre törekvő Szűz és a mindenben pontos Bak páros szép családi életet élhet. A Szűz hajnaltól késő estig dolgozik, hogy családjának megteremtse az általa megszabott magas mércéjű életkörülményeket. Munkahelyi tevékenysége mellett mindig talál időt a házi munkára is, csakhogy megfeledkezik arról, hogy környezetének a szeretetére is szüksége van.

A Bak férfi elvárja párjától, hogy az ragaszkodjon otthonához, értsen a háztartáshoz, viselkedjék tapintatosan, de az érzelmek kinyilvánítását ő is mellőzi. Jó ha a Bak felismeri képességeit, melyek révén mindig képes boldogulni az életben, és legyőzi gátlásait, melyeket pesszimista természete miatt olykor látszólagos lustasággal leplez. Szerencsére, a szerény, pedáns és szorgalmas Szűz mellett, a megfontolt, gyakorlatias és fegyelmezett Bak is több önbizalmat nyer, magabiztosabb és képes feltűnően vidámam élvezni a nyugodt, békés családi életet, melynek anyagi biztonságát közösen érték el.

A maximalista Szűz megsokszorozza a Bak erejét, közösen védve érzik magukat az anyagi gondoktól. A Bak nagyon fontosnak tartja a családot, a házastársi hűtlenség ismeretlen előtte. És a Szűz mellett nem is kell szembesülnie ilyen magatartással. Házaséletük, ha kissé unalmas is, boldog.

Szűz - Bak páros viszonya a gyerekekkel

Mind a Szűz, mind a Bak a saját elvei szerint neveli gyermekeit, ami azt eredményezi, hogy azok nagyon szigorú gyermekkort élnek meg mellettük. Bár a Szűz nem kíván sok gyermeket, ha mégis születnek, példás szülővé válik. Látszólagos hidegsége ellenére, a Szűz gyengéden bánik gyermekeivel, szükség esetén áldozatra is képes értük. Már kiskoruktól fogva tisztaságra és rendszeretetre, rendszerességre és kitartásra neveli őket.

A Bak mindent megad gyermekei számára, ami a rendezett élethez szükséges, csak túl szigorú velük. Gyermekei a felfogásának megfelelő legjobb nevelést kapják, melynek alapvető szabálya a kötelességtudat és a felelősségérzet, melyhez a Bak-szülő szeretne átadni a maga szívósságából is. Gyermekeitől mindenben sikert vár el, különösen serdülő korukban, amivel viszont eltávolíthatja magától őket. Különösen, hogy az anyagi javak érdekében annyit dolgozik, hogy ritkán lehet velük, mígnem észre sem veszi, hogy máris felnőttek. Bak-szülő és gyermekei között áthidalhatatlan nemzedéki ellentétek születhetnek, amit több odafigyeléssel elkerülhet.

A Szűz is naphosszat dolgozik, így kevés ideje marad gyermekeire. Esetében az okozhat gondot, hogy a Szűz hajlamos a saját képére formálni környezete jellemét, ám a Bak mellett, aki látszólagos kőszívűsége mellett lelke mélyén igenis érzékeny és arra törekszik, hogy gyermekeikkel minél egybeforrottabb és szeretőbb családot alkossanak, így képes elfogadni, hogy a családi harmónia épp abban áll, hogy mindenki megőrizheti egyéniségét.

Szűz - Bak páros munkaviszony, hivatás

Szűz és Bak a munkában jó párost alkot. A kritikus szellemű Szűz, aki önmaga iránt épp oly kritikus, mint másokkal szemben, kivívja a munkabíró Bak csodálatát. A jó eredmény elérése érdekében a Szűz irányításra szorul, a Bak pedig örömmel ragadja meg a vezetői széket, ahol naphosszat egyedül lehet és törheti a fejét. Persze, szükség esetén bármikor szívesen segít, tanácsokat ad, de főnökként mindig elvárja a tisztes távolságot beosztottjaitól.

Nem minden Bak épp oly uralkodó hajlamú amint az első pillanatban vélhető, de minden bizonnyal van valami zsarnoki a Bak jegyben születettben. Mind a Szűz, mind a Bak föld elemű jegy, melynek szülötte pontos, dolgos és realista, akik kölcsönösen sokat tanulnak egymástól.

A Szűz sokoldalú tapasztalata és ügyessége jól párosul a Bak hatalmas erejével és ellenálló képességével. Közös bennük az is, hogy mindketten keményen dolgoznak, de a megkeresett pénzzel körültekintően, már-már fukarul bánnak. Míg a Szűz kevésbé ambiciózus, inkább csak nyughatatlan energiája levezetése érdekében dolgozik, no meg a több fizetésért, a Bak sajátossága, hogy bár nagyra vágyó, a társadalmi vagy szakmai ranglétrát türelmesen járja be, sosem kettesével veszi a lépcsőfokokat, ami végzetes következményekkel járhatna, hisz tudja: a csúcsnál feljebb úgysem kapaszkodhat, jobb, ha azt biztonságosan közelíti meg.

Pályafutása elején a Bak nagyon figyel a pénzére, ám amikor már megengedheti magának a költekezést, szívesen áldozza azt befolyásos emberekre, hírnévnek örvendő barátaira, akik révén megkönnyítheti a valahogy mindig sok nehézséggel megtett életpályája kiépítését. Míg jó vezetés mellett a Szűz képességei legjavát adja tanár vagy ápolóként, kritikai szellemét

hasznosan érvényesítheti íróként vagy a tömegkommunikációban, a Bak az élet minden területén megtalálható. Különösen jól boldogul a diplomáciában, a kormányzatban, ahogy a pénzvilágban is, de lehet földműves vagy orvos, ügyes építész. Érdekesség, hogy az önerőből boldogulók között gyakori a Bak jegyű szülött.