Vízöntő - Oroszlán párhoroszkóp

Vízöntő és Oroszlán túl különböző jellem ahhoz, hogy kölcsönösen támogatni tudnák egymást. A két rendkívüli egyéniség kezdeti érdeklődése inkább a kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés útjára tér. A Szaturnusz és Uránusz bolygó uralma alatt álló Vízöntő jelleme épp oly ellentmondásos, mint e két bolygó ellenmondásos befolyása. A Vízöntő szellemileg új utakat nyit, nem sok köze van a valós világhoz, inkább a jövőben él. Épp ezért, sok csalódás érheti. Érzelmi szempontból váratlanul házasságot köthet, de épp oly gyors szakítást is megélhet. A nehézségek áthidalásában számíthat barátai segítségére. Az Oroszlán csillagjegyet uraló Nap hozzásegíti a jegy szülöttét önmaga megismeréséhez, a kezdetbeli bizonytalan cselekedetei jó útra téréséhez, olyan életforma eléréséhez, mely minden szempontból megfelel vágyainak. Az állatövben aligha található más jegy, melyben annyira eltérő a látszat és lét, vagy a vágy és a valóság között. Az Oroszlán jellegű ember alapérzése, hogy ő valami nagyszerű dolog megvalósítására jött erre a világra. A Vízöntő kevésbé öntelt. Gyakran álomvilágban él, ám álmait képes valóra váltani is. Tetteiben a segíteni akarás, a munka öröme serkenti. Vízöntő és Oroszlán jegyűek munkabírásuk és kreatív szellemük alapján alkalmilag jó viszonyba kerülhetnek, de idővel a Vízöntő feltétlen szabadságvágya és az uralkodni vágyó Oroszlán hatalmaskodása összetűzésekhez vezethet.

Vízöntő – Oroszlán szerelmi horoszkóp


Vízöntő és Oroszlán szerelmi horoszkópja első benyomásra nagyszerű, de nem ígér tartós kapcsolatot. Kezdetben a kiszámíthatatlan Vízöntő ugyan elbűvöli a meglepetéseket kedvelő Oroszlánt, kölcsönösen elismerik és tisztelik egymás erényeit, de hosszú távon képtelenek együtt maradni. Az Oroszlán erős uralkodni vágyása nem illik a Vízöntő feltétlen szabadságigényéhez, függetlenségéhez. Az Uránusz befolyása alatt álló Vízöntő legfőbb törekvése, hogy megszabaduljon bármiféle korlátozottságtól, bármily szokásostól, ugyanakkor másodlagos uralkodója, a Szaturnusz kijelöli számára e törekvések irányát, mértékét és határait, ami ellenmondásossá teszi magatartását. A Nap védelmében álló Oroszlán jegy szülötte szenvedélyes, eleven, határozottam kifejezésre juttatja érzéseit, teljes szívvel, nagy lendülettel halad élete útján. A Vízöntő és Oroszlán első pillantásra éledt erős fizikai vonzalma, humorral átszőtt szellemes társalgásaik kezdetben boldog kapcsolatnak tűnhet, de idővel a Vízöntő örökös elemezgetése megingatja az Oroszlán önbizalmát, aki mindenkinél felsőbbrendűnek véli magát. Az érzelmileg megfontoltabb Vízöntő tartózkodása sérti az Oroszlán jegyű lángoló érzékiségét, ami előbb utóbb zavarólag hat közeledésükben. Idővel a Vízöntő eszményi szerelme és az Oroszlán egocentrikus érzelmei közötti különbözőség annyira nyilvánvalóvá lesz, hogy bár egymásra találnak, nem lelnek közös útra a boldog együtt maradás felé.

Vízöntő-férfi és Oroszlán-nő kapcsolata


Vízöntő-férfi és Oroszlán-nő kapcsolatát megnehezíti jellemük különbözősége. Eleinte a kiszámíthatatlan Vízöntő magával ragadja a lelkes és szeszélyes Oroszlánt, kölcsönösen tisztelik, sőt, csodálják egymás rendkívüli tulajdonságait, ám a hatalmaskodó Oroszlán fontoskodása és a független Vízöntő feltétlen szabadságvágya hamar összetűzésekhez vezethet.  
A barátságos Vízöntő érzelmes és érzékeny, de az érzékiségnek nem nagy jelentőséget tulajdonít. Kapcsolatában inkább a partner szellemisége és érzelmei érdeklik. Idealista, aki mindig az emberiség jobbléte lehetőségén töri a fejét. Máskor bohém, már-már szertelen, aki elvei védelmében szembeszegül a polgári tekintéllyel is. Előrelátó, mindig a jövőt fürkészi. Az emberekben olyan tulajdonságokat keres, melyek egy lehetséges barátság alapját képezhetnék. Nem szerelmi kalandot, hanem biztos társat keres nagyszabású elképzelései valóra váltásához. Álomvilágban él. Az Oroszlán-nő viszont maradéktalanul ki akarja használni az életet. A jelenben él, élvezi a pillanat örömét, játékosan, gondtalanul, spontán módra fogadja az életet. Nagylelkű, melegszívű, de fontoskodó, nem tűr ellentmondást. Ha kezdetben csodálta is a szórakoztató és sokoldalú, hozzá hasonlóan lelkes Vízöntő-férfit, annak szabadságvágya, humanitárius elkötelezettsége miatt csalódnia kell. A látszólag erős Oroszlán-nő nagyon is érzékeny és sértődékeny. A kritikus szellemű Vízöntő szókimondása kiváltképp sérti az önérzetét, melytől kihangsúlyozódik ellentmondást nem tűrő természete. Bár a párkapcsolatban mindketten hűségesek, a féktelen és lázadó Vízöntő és a hatalmaskodó Oroszlán kezdetben rendkívülinek hitt szerelme aligha marad felhőtlen.

Vízöntő-nő és Oroszlán-férfi kapcsolata


Vízöntő-nő és Oroszlán-férfi kapcsolata mozgalmas, érdekes, de nem tartós. Kezdetben erős fizikai vonzalmuk elcsitíthatja köztük a számos jellembeli ellentétet, de érzelmeik változhatnak. A fejét folyton nagy eszmék és rendkívüli tetteken törő eredeti és ötletes Vízöntő életében nem sok hely marad az érzékiségnek, a testiségben túláradó örömet és élvezetet találó Oroszlán-férfi mellett mégis feloldódik fagyossága, jól illenek egymáshoz, más téren azonban nem sok közös vonásuk akad.
A levegő elemű Vízöntő mindig a jövőre gondol, folyton az újat keresi, a szokatlant, azt, ami feldönti az addigi megszokott normákat. Mindig az ellenkezőjét teszi, mint amit elvárnak tőle. Látszólagos szelídsége ellenére kitartó és rendíthetetlen célja megvalósításában. Tetteit áthatja az igazságosság és az egyenjogúság eszméje. A köztudottan barátságos Vízöntő valójában nagyon is zárkózott, nem tűri, hogy magánéletébe avatkozzanak. Az Oroszlán pedig mindig irányítani akar, azt hiszi, csak ő tud mindent. A Vízöntőtől azonban aligha kaphatja meg azt a hódolatot, melyet mindenkitől elvárna. A tűz elemű Oroszlán büszke, öntelt, aki valahogy mindenkinél felsőbbrendűnek érzi magát, ám a Nap kedvezőtlen fényszöge esetén előtűnik önbizalomhiánya, egyfajta belső vágy, hogy magabiztos, érett személyiséggé váljon, Tapasztalatai alapján azonban felismeri, hogy még nem ért el ahhoz a fejlődési ponthoz, hogy minden érzései szerint történhessen. Ám ha az Oroszlán hajlandó rugalmasan gondolkodni és tiszteletben tartani mások véleményét is, győzedelmeskedik felette jegyének jellegzetes melegsége, nagylelkűsége és megértése, ami párosulva a tökéletes világot kereső Vízöntő objektivitásával, helyes viselkedésével és civilizált magatartásával, sok nézeteltérést tisztázhatnak egymás között. Ha elkötelezik magukat, a Vízöntő és az Oroszlán hűséges egymáshoz, ami összefűzheti őket, különösen, hogy szellemileg sok közös érdeklődési körük akad.

Vízöntő – Oroszlán családi horoszkóp


Vízöntő és Oroszlán nagyon ellenmondásos természetű ahhoz, hogy túl meghitt viszonyba bonyolódjék, mégis, ha összekötik sorsukat, egészséges házaséletet élhetnek. A kiszámíthatatlan, mindig újat akaró, szórakoztató Vízöntő eleinte elbűvöli a meglepetéseket kedvelő Oroszlánt, de a családi élet nem csak szórakozásból áll. A Vízöntő intuitív tudása, melyet mindig meg akar osztani embertársaival, hogy egy eszményi, igazabb világot teremtsen, minden téren érvényesül. Elsősorban a saját otthonában kezdi a változtatást. Csakhogy a Vízöntőt levegő eleme inkább az eszmék világába helyezi, nem a valóságban él. Elképzelései valóra váltása érdekében szükségesnek érzi a meglévő körülmények megjavítását, a korlátok túlhaladását, amit képes megvalósítani is. A kötetlenség és a személyes szabadság utáni vágya, valamint a társadalmi szokások tagadhatatlan létezésének a tudata ellentmondásossá teheti modorát, de ha családot alapít, a mindenben élenjáró, független és szabad Vízöntő még a hatalmaskodó és ellentmondást nem tűrő Oroszlán mellett is képes kedvére való, már-már eszményi otthont teremteni.
Az Oroszlán gyakorlatiasabb, természetszerűen kényelemre, anyagi jólétre törekszik, fényűző lakásra, mellyel szeret kérkedni is, mint sikeres munkája eredményével. Ahogy az asztronómiában a Nap a naprendszerünk középpontja, az asztrológiában a Nap által patronált Oroszlán jegy szülötte is központi alakként éli meg életét, aki azt hiszi, természetes joga, hogy méltassák, elismerjék. Értelmes emberként viszont tudja, nem mindenki hajlandó kellőképp dicsőíteni őt, így szerénységgel álcázza vágyát, hogy képességeit felismerjék. Hiúságát azonban képes mérsékelni, nyilvánvaló ragyogása sem szellemi, sem erkölcsi szinten nem szenved csorbát. Az Oroszlán házában jó hangulat uralkodik, gondos családfő, jó házigazda, figyelmes vendéglátó. Méltó párja a társaságot kedvelő, szellemes és kedves Vízöntőnek. Csakhogy a Vízöntő is elvárná, hogy méltányolják szellemét, természeténél fogva akaratlanul is kitűnik a társaságban, amit a rendkívül fölényes és hatalmaskodó Oroszlán nehezen tűr el. Mindketten nagyon érzékenyek, de a család közös érdeke kellemes társsá ötvözi őket. Ha valamely közös cél érdekében házasságot kötnek, a Vízöntő hűséges társához, aki partnerétől leginkább azt várja el, hogy igaz barátja legyen és hozzá hasonló odaadással és önfeláldozással viszonozza családszeretetét. A hűséges és nagylelkű Oroszlán pedig nem okoz csalódást házastársának.

Vízöntő – Oroszlán páros viszonya a gyerekekkel

.  
Vízöntő és Oroszlán jegyű szülők mellett gyermekeik előreláthatóan jólétben és egészséges légkörben nőnek fel. A Vízöntő, bár minden tettében avantgardista, mindig megőriz bizonyos fokú hagyománytiszteletet, így ha fiatalkorában mindenben útmutatónak bizonyult is, előfordulhat, hogy bizonyos elvekhez való ragaszkodása miatt idővel régimódi, merev erkölcsű, puritán és szigorú személlyé változik. A Vízöntő rendkívül egyedi módon neveli gyermekeit, szabadságukat nem korlátozza, pártolja őket törekvéseikben, kedvteléseikben. Nagyvonalúsága mögött azonban szigorúan figyel minden lépésükre, hogy esetleges hiba esetén idejében közbelépjen. A Vízöntő lényegében a nevelésben is a saját életfelfogását érvényesíti. Csakhogy e rendkívül sajátos gyermeknevelési mód mellett tudnia kell, hogy gyermekei esetleg nem olyan színes egyéniségek, mint ő, bizonyos esetekben jobban ragaszkodnának a hagyományos életmódhoz. A fegyelem és a biztonság fontos a gyermekeknek, de bármennyire vállalkozó szellemű is a Vízöntő-szülő, lépést kell tartania a korral és valóban ráfigyelni gyermekeire, amikor nagy tervekbe lendülve, ki tudja, miféle jövőbelátó elképzelését akarná megvalósítani. Szerencsére, az esetleg felmerülő gondok ellenére, a Vízöntő rugalmas szülő, aki igyekszik a legjobbat kihozni gyermekeiből. Mindehhez jól illik az Oroszlán lelkesedése, aki nagyszerűen ért ahhoz, hogy hamar felfedezze gyermekei adottságait, támogassa őket elhatározásaikban, fejlessze és érvényre juttassa is tehetségüket. Az Oroszlán őszinte, melegszívű, olykor naiv, de mindig nemes és magasztos szándékok vezérlik, így általában sokra viszi az életben, amit gyermekeinek is szeretne biztosítani. Míg a Vízöntőnek figyelnie kell, hogy gyermekeiktől ne a saját álmai megvalósítását várja el, az Oroszlánnak elvárásait kell mérsékelnie, azaz ne a saját rendkívüli eredményeit, sokoldalúságát várja el tőlük. A túl nagy elvárások miatt gyermekeik esetleg kényszerként élik meg a legszebb kihívásokat is. Mivel Vízöntő és Oroszlán mindketten gyermekszerető, vidám és leleményes szülők, biztos megtalálják azon közös célokat és foglalatosságokat, melyek révén gyermekeik felfedezik a közös együttlétek örömét, s mindig szívesen emlékeznek majd a szülői ház melegére.

Vízöntő – Oroszlán munkaviszony, hivatás


Vízöntő és Oroszlán jegyűek között kialakulhat a jó munkaviszony, de nem marad tartós. A Vízöntő mindig mindent elemző hajlama idővel bosszantja az Oroszlánt. Tetteikben leginkább az ok – okozat viszony különbözik. Mindketten racionálisak és egyformán érzékenyek. Valamely közös cél azonban átmenetileg összefűzheti őket, jó eredménnyel.
A Vízöntő kiváló szakértelemmel, kitartással, és objektíven közelít a munkához. Gyakran váratlanul olyan zseniális ötletek megvalósításába lendül, melynek alapja nagyvonalú odaadásában, az embertársai szabadsága iránti mély tiszteletben rejlik. Bármilyen munkát vállal azt rajongva végzi és be is fejezi. A Vízöntő szereti a társaságot, könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel. A széles látókörű, kreatív Oroszlán is hamar megkedveli őt, nyílt és barátságos munkaviszony alakul ki közöttük. Csakhogy a kiszámíthatatlan Vízöntő mindig a maga módján akar megfelelni az elvárásoknak, mindent maga akar elvégezni, amit a hatalmaskodó Oroszlán, aki azt hiszi, mindent ő tud a legjobban, nem tűrhet. Az Oroszlán mindig vezetni akar, így az összetűzések elkerülhetetlenek. A közös cél mégis elsimítja vitáikat.
Hivatás szempontjából a Vízöntőnek fontos, hogy kedvére való munkája legyen. Örömmel dolgozik, általában mindig javítani igyekszik a körülményeken, de az anyagiak nemigen érdeklik. A munka szeretete az Oroszlán esetében is fontos, de ő inkább szükségből teszi, hogy a megkeresett pénzből gyarapítsa anyagi jólétét, sőt, idővel fényűzésben éljen. Vízöntő eszméi inkább elvont, szellemi természetűek, így az ambiciózus Oroszlán mellett, akinek mindig sikerül élre jutnia és a tisztségét megőriznie is, sok esélyük a közös sikerekre. A jegyét uraló Uránusz képessé teszi a Vízöntőt a változtatásra, olyan lehetőségek kibontakoztatására, amelyekről mások nem is álmodnak. Ebből adódhat, hogy a Vízöntő jegyben születettek között gyakran akadnak felfedezők, kutatók, feltalálók, forradalmárok. Az Oroszlán a pillanat embere, bármit tesz, abban csúcsra ér, mindig az emberek segítségére van, nem tűri, hogy a tehetség kárba vesszen. Magatartásával és sikereivel kivívja az értelmesebbek csodálatát, de az erényekkel kevésbé megáldottak rosszindulatát is. Amennyiben válaszolni akar a kihívásokra, nem halogatja, azonnal lecsap ellenségeire, ahogy szakmai riválisaira is. A mások gondjait mindig a sajátjai elé helyező, őszinte és emberséges Vízöntő mellett azonban, ha nem is várhat holmi hamis dicséretet, irigységtől semmiként sem kell tartania. Vízöntő és Oroszlán bármit vállal is, azt megvalósítja, sőt csúcsra viszi. Két erős jellem, akik munkájukkal és magatartásukkal társadalmilag is kivívják a tiszteletet.