A kentaurok mitoszvilága

A Nyilas csillagkép leginkább a görög mitológiában szereplő kentaurokkal társítható. Ezek világa két részre osztható: léteznek a durva, nyers modorú, az ösztönös vágyaiknak kitett sötét kentaurpk, és mások, melyek épp ellenkezőleg, jóságosak és szellemileg nagyon is fejlettek, mint például a vendégszerető  Pholosz kentaur, vagy a bölcs Kheirón, a legigazabb a kentaurok közül, Aszklépiosz és Akhilleusz nevelője.

Kheirón tanította meg az isteni orvost gyógynövények ismeretére és bekötözni, ápolni a sebeket. (Kheirón kentaurról a másik honlapom Görögországi jegyzettöredékek c. alatt  szólok részletesen, Epidaurosz kapcsán.)

Mikor Dionüszosz, Zeusz és Szemelé fia, a szőlőművelés, a bor és a mámor istene, úgy vélte, hogy ideje beavatnia Héraklészt, a nagyerejű hőst, a mámorosság titkaiba, mikor a híres munkái közül a vadkan üldözésére indult, azt tanácsolta neki, hogy álljon meg Pholosz kentaurnál. 

A vendégszerető Pholosz borral kínálta, amit maga Dionüszosz szánt a hérosznak, ám a bor illata odacsalta a többi kentaurt is, és a kentaur-szümpószión csakhamar a kentaurok harcává fajult. Héraklész messze üldözte őket, egyeseket a buzogányával, másokat a lernai hüdra vérébe mártott mérgező nyíllal győzte le, néhányan pedig elmenekültek.

De egyik nyila, amit Elatosznak szánt, eltalálta Kheirónt. A kentaur a térdén sebesült meg, de hiába próbálta a hérosz meggyógyítani Kheirónt a saját gyógyírjával, az sem felépülni sem meghalni nem tudott. 

Kheirón kentaur a gyógyíthatatlan sebével visszavonult a barlangjába, s addig szenvedett, mígnem fölajánlotta magát Zeusznak, a szenvedő Prométheuszért. Ekkor a kentaur meghalt, Prométheusz pedig megszabadult - róla később még szó lesz.

Csakhogy Héraklész nyilától meghalt Pholosz is. A kentaur ellenezte a csatát, de a már lerészegedett kentaurok nem hallgattak rá. Egyik halott kentaur teteméből kihúzta a mérgezett nyilat, azon csodálkozva, hogy miként ölhet meg ily piciny fegyver egy ekkora óriást, de a nyíl a lábára esett és őt is megölte.

Nagy szomorúságában Héraklész nagy tisztelettel temette el Pholoszt a hegy oldalába, melyet róla, a jó kentaurról neveztek el.

A mítosz a hős fájdalmas és drágán megfizetett beavatását példázza a dionüszoszi misztériumokba. A bor a forrás, melyből az öntudat világa merít, hogy az érzékek egész skáláját megismerhesse. A kentaurok betörése a békés vendéglátóhoz az ösztönös erőt szimbolizálja, mely durva patával, kénye-kedve szerint képes letaposni a világot.

ám itt a beavatás fokozatosan történik, Pholosz kentaur, a mentor szerepében, csak kóstolni ad vendégének. Ez annak a finom élvetegségnek a szimbóluma, mely a megismerés minden formája megszerzése során tudja, hogy érzékeit vissza kell fognia, ismeri a mértékletességet.

A kentaurok jobbára mind ösztönlények. Még nagyon sok kentaur-történet ismeretes, de nekem ez tetszett a legjobban.

Az ősi ábrázolásokon látható szárnyas kentauroknak viszont semmi közük  a nyers állati ösztönökhöz. A szárnyas kentaur képe a görögök előtti időkből származik, mely az ember magasabb rendű, szellemi természetét szimbolizálja. Azt az állapotot, mely túlélve a fizikai halált, valamely felsőbbrendűséggel törekszik egyesülni.

A kentaur az állati természet és a szellemi természet egyesülését, szintézisét szimbolizálja, olyan  szélsőségek közelítését, mint a test és a lélek, az anyag és a szellem, a földi birtoklási vágy és az isteni törekvések, a tudat alatti és a tudatfeletti.
A horoszkópban a Nyilas eleme a tűz. De ha a Kos az őseredeti tüzet képviseli, annak minden állatias erejével, alkotó és romboló hajlamával, anarchikus, vad és fékezhetetlen jellegével minden jóban és rosszban; ha az Oroszlán, a második tűzjel, a fékezett tüzet szimbolizálja, a házi tűzhelyet, a saját énünk javára fordítható, mozgékony tüzet; a Nyilas a hanyatló, az életláng kihunyó tüzét szimbolizálja.

A téli napforduló idején a lobogás szinte kihal, lemondva az Oroszán jegyében rejlő egyéni, az én nagyszerűségének szentelt tűzről.