A bűnpártoló jellem

A bűnpártolás a bűntettesnek a bűncselekmény elkövetése után nyújtott segítség. Rokonszenv a rossz iránt, mely az egyén alkatából ered. A bűnpártoló azért vállalja cselekményét, azért érintkezik a megbélyegzett és közjogi perekben elitélt személyekkel, mert azt hiszi, hogy közreműködése révén ő maga is tapasztaltabbá, félelmetesebb hírűvé lesz.

A bűnpártoló tudja, hogy "az embert barátjáról, madarat tolláról" ismerhetjük fel, csakhogy úgy hiszi, a természet rendje szerint senki sem becsületes. Mivel a bűnpártoló hisz az emberek egyenlőségében, úgy véli, hogy a bűnöző olyan szabad szellem, akit mások nem értenek meg, mert nem eléggé ismerik. A bűnpártoló szemében a bűnöző jó képességű, talpraesett ember, aki hű a barátaihoz.

Mikor a tárgyaláson elmondják mi a vád, a bűnpártoló védelmébe veszi a bűnözőt, fennen ajánlva, hogy a bírák ne a személyt, hanem az ügyet vegyék figyelembe, amikor ítélkeznek a bűnöző felett, kitartva a véleménye mellett, hogy az csakis a nép ügyét szolgálta, s ha elítélik, más nem lesz, aki a közjót szolgálja. A bűnpártolóra jellemző magatartás, hogy hajlandó bárki jöttment senkit felkarolni, s a legsötétebb ügyek védelmét is elvállalja. Előfordulhat, hogy maga a bíráskodó a bűnpártoló, aki rosszindulatúan értelmezi a felek vallomásait.

A bűnpártolás a bűn édestestvére, mely igazolja a fent említett közmondást, amit úgy is mondhatunk, hogy hasonló a hasonlót vonzza: ha mi magunk nem vagyunk bűnpártolók, nincs miként kapcsolatba kerülnünk a bűnözőkkel.