A magakellető
A magakelletés olyan érdekből fakadó érintkezési mód, mely révén a tetszést hajhászó igyekszik megnyerni a befolyásos, vagy számára bizonyos szempontokból érdekes személyeket. A magakellető már messziről ráköszön a feletteseire, zengzetesen elsorolva annak összes rangját, titulusát s azon felül még többet is.
A magakellető a befolyásos embereket szinte behálózza, beszéd közben két kézzel a karjába kapaszkodik. Ha az utcán találkozik valakivel leállítja, s ha az mégis tovább akar menni, a magakellető vele tart s áradozó szavakkal dicséri a munkáját, a családját s csak akkor engedi el, ha az megígéri, ismét találkoznak. Ha a magakelletőt tanúként idézik a bíróságra, úgy beszél, hogy elnyerje a szemben álló fél rokonszenvét is. Mikor vacsorára hívják, a magakellető a késői óra ellenére is látni akarja a háziak gyermekeit, csakhogy elmondhassa milyen szépek, okosak s mennyire hasonlítanak apjukra.
Bár nem kedveli a gyermekeket, hangos játékba kezd velük, a kicsiket sorra az ölébe veszi, etetgeti a maga tányérjából s még azt sem bántja, ha valamelyik az ölében alszik el, holott szörnyen feszélyezi. A magakellető vigyáz a külsejére. Fején minden egyes hajszála szigorú rendben, a foga hófehér, a ruhája mindig elegáns s ügyel arra, hogy ne lássák kétszer ugyan abban a viseletben. S mindezt csakis a luxusáruházakból szerzi be, a szépségszalont pedig a szerint válassza, hogy hová járnak a legbefolyásosabbak.
A színházban feltétlenül a helyi notabilitások közelében szerez helyet. Bár az étkezésben nem igényes s a maga kedvéért be se térne a piacra, ismerőseinek mégis onnan küld primőröket, azzal, hogy épp a piacon járt és gondolta, ők is örülnének egy kis különlegességnek, ezért merészelt ő küldeni. és ugyan így jár el a finom italokkal, csemegékkel, a különleges virágokkal, de meg találja a módját, hogy tettéről mindenki tudomást szerezzen is. és persze a magakellető a hobbikban sem adja alább, ő az első aki egzotikus állatot tart a házában, kertjében növényritkaságok nyílnak, teniszpályája és úszómedencéje híres.
A magakellető szeret estélyeket rendezni, de csak azért, hogy meghívhassa a kor jelességeit, akiknek elzengje mennyire nagyra becsüli őket de ha már épp találkoznak, szeretne gyűjtést rendezni a természetbarátok, az állatvédők, az utca gyermekei vagy valamely betegség legyőzésére kidolgozandó projekt számára. S mindezt azért, hogy csodálják őt. A kellemes megjelenés nem mindig elég, hogy valaki széplelkű is legyen. A mértékletesség hiánya lehet útmutató, hogy felismerjük a magakelletőt.